Curling vegyescsapat-vb: Csehországtól is kikapott a magyar csapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.10.16. 08:29
null
Fotó: Magyar Curling Szövetség/Facebook, archív
A magyar curlingesek 6–4-re kikaptak Csehországtól kedd este a skóciai Aberdeenben zajló vegyescsapat-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Fóti Balázs, Halász Csilla, Ézsöl Gábor, Szabó Enikő négyes ezzel három vereséggel és egy győzelemmel az A-csoport hatodik helyén áll, holtversenyben az angolokkal – akikkel ma csapnak össze, majd este a lettek ellen lépnek jégre.

A szombati nyitányon a magyarok 6–1-re kikaptak Új-Zélandtól, majd vasárnap 7–5-re múlták felül a törököket, hétfőn pedig 6–2-re a kanadaiakkal szemben maradtak alul.

A mieink az A-csoportban szerepelnek, sorrendben még Anglia, Lettország és a Fülöp-szigetek együttesével találkoznak. A nyolc válogatottból a legjobb három a nyolcaddöntőbe jut, mellettük az öt csoport legjobb negyedikje is készülhet az egyenes kieséses szakaszra. A csoportkör csütörtökig tart, a nyolcaddöntőket pénteken késő délutánig bonyolítják le, majd ezt követik este a negyeddöntők. Az elődöntő és döntő szombaton lesz.

A világbajnokságon 39 ország együttese vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Téli olimpia: kanadai aranyérem a férfi curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 22:04

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Téli olimpia: Svájc a bronzérmes a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Svédország–Svájc döntő lesz a női curlingeseknél a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 17:45

Téli olimpia: brit–kanadai finálé lesz a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:41

Téli olimpia: Kanada és az Egyesült Államok is elődöntős a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:58
Ezek is érdekelhetik