Műkorcsolya-vb: kanadai vezetés, hatodik helyen a magyar páros

2024.03.20. 21:41
Pavlova és Sviatchenko (Fotó: Getty Images)
A párosoknál a kanadai Deanna Stellato-Dudek és Maxime Deschamps áll az élen a rövidprogramot követően a Montrealban zajló műkorcsolya-világbajnokság szerdai nyitónapján, a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei magyar kettős pedig a 24 induló között a hatodik helyről várja a kűrt.

Az orosz születésű korcsolyázók alkotta magyar egység, amelynek ez a második közös idénye, kifejezetten tetszetős produkciót mutatott be a legendás Queen együttes Another One Bites the Dust című számára előadott rövidprogramban, jól sikerültek a kötelező elemek és ugrások, így a bírók 68.01 ponttal jutalmazták Pavlovát és Sviatchenkót, akik tavaly a hetedik helyen végeztek.

A duó 2.5 ponttal megjavította az egyéni legjobbját, melyet decemberben a Grand Prix döntőjében korcsolyázott. Ugyanakkor ez a produkció sem volt elég ahhoz, hogy dobogós pozícióból várja a folytatást, mert a hazai duó és a címvédő japán mellett a tavaly Európa-bajnok olasz, a junior világbajnok grúz, továbbá egy német kettős is megelőzte. A magyarok hátránya 9.5 pont az éllovassal és közel öt a harmadikkal szemben.

A kanadai vb 22 órától a nők rövidprogramjával folytatódik, amelyben nem lesz magyar érdekelt. A párosok kűrjét csütörtökön közép-európai idő szerint 23.10-től rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58
Ezek is érdekelhetik