Kamila Valijeva eltiltása után az Egyesült Államok az olimpiai bajnok, de az oroszok fellebbeztek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 14:51
Doppingbotránya miatt az egyéni versenyben hatalmas nyomás alatt kellett korcsolyáznia a 15 éves Valijevának, és nem is tudott teljesíteni, sőt, a kűrje után még a dobogóról is lecsúszott (Fotó: Getty Images)
Az Egyesült Államok műkorcsolyacsapata kapta meg a 2022-es, pekingi téli olimpia aranyérmét, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt hétfőn négyéves eltiltással sújtotta Kamila Valijevát.

A 17 éves orosz sportoló versenyzési jogának felfüggesztése 2021. december 25-től érvényes, így elvesztette az ötkarikás játékokon elért eredményeit, és a vele győztes orosz csapatot megfosztották az aranyérmétől. Kamila Valijeva egyéniben negyedik lett.

A csapatverseny végső sorrendjét az olimpia óta nem hirdették ki. Hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – az AP hírügynökség értesülése szerint – közölte az amerikai tagszervezettel, hogy utólag a 65 pontot gyűjtött Egyesült Államok együttesét hirdeti ki győztesnek. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) kedden tudatta, hogy a harmadikról a második helyre fellépő, 63 pontos japánok mögött Oroszországot illeti meg a bronzérem, mert noha Valijeva kizárásával az összpontszáma 74-ről 54-re csökkent, Oroszország így is megelőzi az 53-mal végzett Kanadát.

Az Orosz Olimpiai Bizottság kedden kora délután bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be a CAS-hoz a csapatverseny végeredményének a felülvizsgálata érdekében.

Valijeva kezdettől ártatlannak vallotta magát. A felmentését elérni akaró védői többek között arra hivatkoztak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult, emellett a pozitív minta, amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is érv volt Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amelyet kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításában. Az orosz doppingellenes ügynökség korábban felmentette Valijevát.

 

Legfrissebb hírek

Ecuador–Curacao hajnali 2-től jöhet? Íme, a vb-csoportkör pontos menetrendje

Foci vb 2026
18 órája

A FIBA továbbra sem engedi versenyezni az orosz és a fehérorosz kosárcsapatokat

Kosárlabda
Tegnap, 13:48

A FIFA több mint 10 milliárd dolláros bevételre számít a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2025.12.05. 12:16

MLS-elnök: A labdarúgás a második legkedveltebb sport az Egyesült Államokban

Foci vb 2026
2025.12.05. 10:55

Napfény a jégen – Katarina Witt hatvanéves

Népsport
2025.12.03. 08:29

IJF: ismét nemzeti színekben versenyezhetnek az orosz cselgáncsozók

Egyéb egyéni
2025.11.27. 11:15

Hat orosz szánkós vehet részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken

Téli sportok
2025.11.24. 13:07

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31
Ezek is érdekelhetik