Curling Eb: nyolcadik mérkőzését is elvesztette a magyar női csapat

2022.11.23. 14:18
null
Illusztráció: Getty Images)
Skóciától is kikapott a már biztos kieső magyar női csapat az Östersundban zajló curling Európa-bajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Bíró Bernadett, Halász Csilla, Schrotter-Nagy Tímea, Bíró Blanka összeállítású együttes úgy kapott ki 10–1-re, hogy csupán a harmadik endben tudott pontot szerezni, így már hat felvonás után véget ért az egyoldalú találkozó.

A magyarok pénteken a norvégoktól 10–4-re, szombaton a németektől 12–1-re, vasárnap a dánoktól 9–1-re és a törököktől 11–2-re, hétfőn az olaszoktól 13–2-re és a svájciaktól 12–4-re, míg kedden a házigazda svédektől 8–4-re kaptak ki.

A nőknél a tíz résztvevő körmérkőzést vív egymással, és az utolsó két csapat, azaz Magyarország és Lettország kiesett az A divízióból, míg a legjobb négy az elődöntőbe jut. A 19 órakor kezdődő utolsó fordulóban a két nyeretlen csapat éppen egymással csap össze.

A magyar női válogatott azért szerepelhet a legjobbak között, mert onnan az orosz válogatottat – az ukrajnai háború miatt – kizárták.

Európa-bajnokság, Östersund
Nők, A-divízió:

Skócia–Magyarország 10–1

(MTI)

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Téli olimpia: kanadai aranyérem a férfi curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 22:04

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Téli olimpia: Svájc a bronzérmes a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Svédország–Svájc döntő lesz a női curlingeseknél a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 17:45

Téli olimpia: brit–kanadai finálé lesz a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:41

Téli olimpia: Kanada és az Egyesült Államok is elődöntős a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:58
Ezek is érdekelhetik