Műkorcsolya: memoár és képeskönyv is megjelenik Peking olimpiai bajnokáról

B. D. K.B. D. K.
2022.06.13. 14:23
null
Nathan Chen olimpiai bajnok lett az idén (Fotó: Getty Images)
A 23 éves Nathan Chen életéről memoár készül, valamint egy gyerekeknek szóló képeskönyvet is kiadnak róla. A háromszoros világbajnok műkorcsolyázónak, a 2022-es olimpiai bajnokának One Jump at a Time című memoárja november 22-én jelenik meg, utóbbi pedig 2023 februárjában – hívta fel a figyelmet a People.

„Izgatottan várom, hogy a lapok segítségével elmondhassam a történetemet, amely a jégen töltött gyermekéveimről szól, hogy hogyan álmodtam meg azt, hogy egy nap olimpiai bajnok leszek, és mindenről, ami az utam során történt velem. Alig várom, hogy elolvassák az emberek” – mondta az amerikai színekben versenyző Nathan Chen a megjelenő könyve kapcsán.

PEKINGI DIADALA
A pekingi téli olimpián a rövid programot is nagy fölénnyel, amerikai világcsúccsal nyerő Chen fantasztikus szabad programot mutatott be. Nem volt teljesen hibátlan, de óriási rontása sem volt. Öt négyfordulatos ugrást is bemutatott, így a győzelméhez nem fért kétség. Chen összesített pontszáma 332.60 volt, ez csak 2.70-nel maradt el a világcsúcstól, amit szintén ő tart. A pjongcsangi csapatbronz és a pekingi csapatezüst után tehát megszerezte a legértékesebb medáliát, így olimpiai aranyérmesnek vallhatja magát.

AZ OLIMPIAI ARANYAT ÉRŐ SZABAD PROGRAMJA

„Nathan Chen a legalázatosabb harcosok közé tartozik a jégen – jelentette ki Lisa Sharkey, aki a könyv kiadásában vállal fontos szerepet. – A quadra király csodálatos beszámolót írt az eddigi életéről, a szülei emigrálásáról, valamint a 2018-as, csalódást keltő pjongcsangi olimpia és az arannyal végződő 2022-es pekingi játékok közötti időszakáról.”

„Nem is lehetnénk már ennél izgatottabbak, alig várjuk, hogy megjelentessük a One Jump at a Time nevet kapó memoárt” – tette hozzá.

Chen képeskönyve épp olyan inspirálónak ígérkezik, mint a memoárja – írja a People. A gyerekeknek szánt alkotásnak még nincs címe, de úgy tudni, arról fog szólni, hogy egy fiatal fiú az eredménykényszer ellenére hogyan találja meg az örömöt a sportban. A könyv szerkesztője, Megan Ilnitzki elmondta, Chen arra ösztönzi az embereket, hogy azzal, ha jól érezzük magunkat sportolás közben és a legjobbunkat próbáljuk nyújtani, már győztesek vagyunk.

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40
Ezek is érdekelhetik