Vegyes páros curling-vb: másodszor is magyar vereség kedden

2022.04.26. 20:20
null
A mieink párosa a második keddi mérkőzését is elbukta (Fotó: Magyar Curlingszövetség)
A Szekeres Ildikó és Nagy György alkotta magyar együttes második keddi mérkőzésén is kikapott a Genfben zajló vegyes páros curling-világbajnokságon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A vb honlapja szerint a találkozó feléig fej fej mellett haladtak a felek, utána viszont a B csoportban sereghajtó törökök két 2–0-s enddel 6–2-re elhúztak, a magyarok erejéből pedig már csak a szépítésre futotta (3–6), így a rivális első sikerének örülhetett.

A magyar páros szerdán 14 órától a skót duó ellen folytatja szereplését.

A két tízcsapatos csoportból az elsők az elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért. A tizedik helyezettek kiesnek, a nyolcadik és kilencedik helyezettek pedig a bennmaradásért küzdenek. Szekeres és Nagy három-három győzelemmel és vereséggel csoportja negyedik helyén áll holtversenyben a cseh és a német párossal.

(MTI)

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Téli olimpia: kanadai aranyérem a férfi curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 22:04

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Téli olimpia: Svájc a bronzérmes a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Svédország–Svájc döntő lesz a női curlingeseknél a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 17:45

Téli olimpia: brit–kanadai finálé lesz a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:41

Téli olimpia: Kanada és az Egyesült Államok is elődöntős a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:58
Ezek is érdekelhetik