Műkorcsolya: befejezte pályafutását az olimpiáról lemaradt Magyar Márk

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.21. 10:13
null
Befejezte pályafutását Magyar Márk (Fotó: Getty Images)
A pekingi téli olimpiáról balszerencsés körülmények között, koronavírus-fertőzés miatt lemaradt Magyar Márk műkorcsolyázó már a világbajnoki szereplést sem vállalta és befejezte pályafutását – számolt be róla az MTI.

 

A magyar sportoló Chtchetinina Iouliával az oldalán nagyszerű teljesítménnyel a 6. helyen végzett a januári Európa-bajnokságon, az olimpián viszont nem indulhatott el, miután a helyszínre érkezve pozitív lett a vírustesztje. A 31 éves korcsolyázó a kínai fővárosban úgy nyilatkozott, hogy egy élet munkája veszett oda a fertőzés miatt, majd már Budapesten, a Magyar Korcsolyázás Napján az MTI-nek azt mondta, még nem tudta teljesen feldolgozni a történteket, tervei viszont nem változtak az események hatására, azaz a szezon végén visszavonul, de hogy indul-e a márciusi világbajnokságon, akkor még nem tudta megmondani.

Ezzel kapcsolatban Vardanjan Gurgen, a magyar szövetség műkorcsolya szakági sportigazgatója hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában elárulta, sokat beszélgettek Magyarral és párjával a vb-szereplés lehetőségéről, ám végül nem vállalták a részvételt.

„Márk és Juli úgy döntöttek, a világbajnokságon nem vesznek részt, így az Európa-bajnokság volt az utolsó szereplésük együtt” – mondta a szakember, aki megerősítette, hogy Magyar Márkot nagyon megviselték a történtek, mert nagyon sokat dolgozott az olimpiai szereplésért. Chtchetinina a jövőre vonatkozóan párt keres magának.

A franciaországi Montpellier-ben szerdán kezdődik meg a világbajnokság, melyen a magyar színeket a női mezőnyben Láng Júlia, a férfiaknál Vlasenko Aleksandr, jégtáncban pedig az Ignateva Mariia, Szemko Danyiil Leonyidovics kettős képviseli.

Legfrissebb hírek

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
16 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22
Ezek is érdekelhetik