Téli olimpia: Tóth Zita a legjobbját szeretné nyújtani

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 12:43
null
Tóth Zita hétfőn óriás-műlesiklásban, szerdán pedig lesiklásban szerepel az olimpián (Fotó: AFP)
Már a helyszínen készül a téli olimpia rajtjára a pekingi játékok egyetlen vasasos résztvevője, az alpesi síző Tóth Zita, aki az olimpiai faluból nyilatkozott klubja honlapjának.

 

Járt már a téli EYOF-on, téli ifjúsági olimpián, junior-világbajnokságon, felnőttvilágkupa-viadalokon, de semmi kétség, a pénteken kezdődő téli olimpia lesz Tóth Zita pályafutásának eddigi legnagyobb versenye.

„Még otthon, az indulás előtt nagyon izgultam, hogy negatív legyen a koronavírustesztem. Szerencsére minden rendben ment, bár jó hosszú volt az út, kicsit érzem még magamon az időeltolódást. A kínaiak nagyon készültek az érkezésünkre, azonnal a tesztelőállomásra tereltek minket, de a kontaktszemélyek miatt arra is figyeltek, hogy a repülőn kik ültek egymás mellett. Hétfő este nyolcra érkeztünk meg a szállásra, vacsoráztunk, majd kipihentük magunkat. Kedden volt egy száraz edzésünk, a pályára pedig szerdán megyünk először” – mondta a 19 éves sportoló a vasassc.hu-nak.

Tóth Zita hétfőn óriás-műlesiklásban, szerdán pedig lesiklásban szerepel az olimpián.

„A körülményekhez képest a legjobbat szeretném nyújtani, ha az sikerül, boldog leszek. Az utazás előtt beteg voltam, nem tudtam edzeni, ezért a héten lendülök bele újra. Így természetesen nem biztos, hogy a topformámban leszek. Jó, hogy ebben a sorrendben vannak a számok, mert az első verseny mindig fura kicsit, így a fő számomra, a szlalomra már megszokhatom a körülményeket.”

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
17 órája

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
2025.12.05. 13:07

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Téli sportok
2025.12.04. 19:31

Durva hiba: elszabták a téli olimpia jégpályájának méretét

Jégkorong
2025.12.04. 16:02

Milánó 2026: az NHL elnöke aggódik a hokitorna miatt

Jégkorong
2025.12.03. 18:22

Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Téli sportok
2025.12.03. 11:15

Milánó 2026: Tóth Zitát kézsérülése segítette a jobb sítechnikához

Téli sportok
2025.12.01. 11:36

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45
Ezek is érdekelhetik