Téli olimpia: Kozuback Kamilla rajthoz állhat slopestyle-ban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 07:50
null
Kozuback Kamilla rajthoz állhat slopestyle-ban (Fotó: Magyar Snowboardszövetség)
Visszalépés miatt a hódeszkás Kozuback Kamilla szombaton rajthoz állhat a pekingi olimpián a slopestyle selejtezőjében – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság pekingi stábjától kapott pénteki tájékoztatás szerint a versenyző edző-édesapját, Kozuback Jeremy Davidet értesítették, hogy slopestyle-ban egy előzetes induló visszalépett, így a magyar hódeszkás szerepelhet ebben a számban is.

A slopestyle selejtezőjét magyar idő szerint szombaton 3.45-kor, a döntőjét vasárnap 2.30-kor rendezik.

A Calgaryban született, 17 éves Kozuback Kamilla – akinek édesanyja magyar, édesapja pedig kanadai – az első magyar hódeszkás, aki olimpián indulhat. Eredetileg félcsőben szerzett kvótát, de most slopestyle-ban is szerepelhet.

A mostani lehetőség egyben azt is jelenti, hogy Kozuback lesz az első magyar, aki a pekingi olimpián rajthoz áll, mivel a rövid pályás gyorskorcsolyázók szombaton, magyar idő szerint délben kezdik meg szereplésüket – emlékeztetett az MTI.

AZ OLIMPIA TELJES MŰSORA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik