Peking 2022: veszélyben az amerikai hokisok részvétele?

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.12.17. 16:59
null
Elhalasztották a Boston Bruins soron következő összecsapását (Fotó: Getty Images)
A koronavírus-járvány miatt újabb mérkőzést kellett elhalasztani az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), emiatt veszélybe kerülhet a világ legjobbjainak olimpiai szereplése – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Ezúttal a szombati Boston Bruins–Montreal Canadiens összecsapást nem tudják megrendezni a növekvő esetszám miatt. A találkozónak még nincs új időpontja.

A Bruinsnak már a legutóbbi mérkőzésén is nélkülöznie kellett hét játékosát a fertőzés miatt.

A liga vezetése pár órával később azt is bejelentette, hogy legalább a jövő hét végéig elhalasztják a Colorado Avalanche és a Florida Panthers összes találkozóját – négyet, illetve hármat –, míg a Calgary Flames legkorábban jövő pénteken léphet jégre, ezzel hat elmaradt találkozója lesz.

Az NHL a tervek szerint szünetet tart a téli olimpia alatt – amelyet februárban, Pekingben rendeznek –, a ligának és a játékosszövetségnek január 10-ig van lehetősége visszalépni a szerepléstől, ha a pandémia miatt annyi meccset kellene pótolni, hogy az a februári leállás mellett már nem lenne megvalósítható.

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
1 perce

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
14 órája

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik