Peking 2022: Hanju Juzuru bízik a négyfordulatos Axelben

2021.12.29. 11:19
null
Hanju Juzuru immár kétszeres olimpiai és hatszoros japán bajnoknak mondhatja magát (Fotó: AFP)
A pekingi téli olimpián címvédőként induló Hanju Juzuru, a japánok műkorcsolyázója szerint a sikeres négyfordulatos Axel segítheti hozzá, hogy sorozatban harmadszor is aranyérmes legyen – írja az MTI.

 

„Az olimpia nem egy előadás. Ez olyan hely, ahol nyerni kell, ezért is vagyok erősen elszánt. Bízom benne, hogy sikerül olyan programot összeállítanom, amelyben egy sikeres négyfordulatos Axel extra pontokat hozhat” – mondta Hanju, aki hétvégén megnyerte hazája bajnokságát, és immár hatszoros japán bajnok.

A 27 éves Hanju az ob-n megpróbálkozott a négyfordulatos Axellel, de mivel két lábra érkezett, ezért háromfordulatosnak könyvelték el. Ő lehetett volna az első műkorcsolyázó, akinek ez sikerül. A kűrben másik három ugrásnemben tudott négyfordulatost produkálni.

A szocsi és pjongcsangi játékokon is győztes, kétszeres világbajnok Hanju április óta nem versenyzett, mert bokasérülés miatt kihagyta a Grand Prix-szezont.

Legfrissebb hírek

Alysa Liu nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 23:25

Sebestyén Júlia: Bízom benne, hogy sok gyerek kap kedvet a korcsolyázáshoz

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 10:48

Téli olimpia: Nakai Ami vezet a női műkorcsolyázók rövidprogramja után

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:36

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros negyedik lett a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 22:05
Ezek is érdekelhetik