Végtelen lépcső – Kovács Erika jegyzete

2021.10.26. 23:31

Száz meg száz emlékkép villan fel bennem, s ehhez elég egyetlen szó: jég.

S ha jég, akkor – leginkább – rövid pályás gyorskorcsolya.

Megannyi színes élmény, mámoros pillanat, egyre több siker, számtalan, örömkönnyekkel kísért remek futás.

100 nap múlva kezdődik a téli olimpia – Knoch Viktor szerint egyéni érmet is nyerünk!

Ma már persze derűs nosztalgiával gondolunk a honi sportág kezdeti lépéseire, arra például, hogy a radiátoron melegítették a versenyzők a pengéket, hogy hajlítani tudják, s ha erre sem volt lehetőségük, jöhetett a gumikalapács. Vagy arra, hogy még tizenöt évvel ezelőtt is előfordult, hogy csak három short trackes utazhatott egy-egy világkupaversenyre. Edzőről, gyúróról, technikusról, orvosról szó sem lehetett, pedig ekkor már zsebben voltak az első olimpiai pontok!

Nagyot fordult azóta a világ, s ahogy forgott előre az idő kereke, hirtelenjében Pjongcsangban találtuk magunkat.

Esett a hó, az emelvényen pedig eredményhirdetéshez készülődtek.

Már megéltük az előző napon, hogy a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű férfiváltó történelmet írt, hogy megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét, mégis: inkább csak bolyongtunk a tömegben.

Az addigi 176 olimpiai aranyhoz jött egy újabb, a 177. – na de téli játékokon?!

Szürreálisnak tűnt, amit ott átéltünk. Ez a négy nagyszerű srác felállt a dobogó felső fokára, nyakukba akasztották az aranyérmeket, és felcsendült a Himnusz.

Ma már persze nem kell megcsípni magunkat, hogy elhiggyük, nem csak álmodtuk a pjongcsangi álmot, ám ezért folyamatosan tettek is a srácok, hiszen sorra írták a történelmet: világcsúcsot futottak, összetett Európa-bajnoki címet szereztek, Eb-aranyat nyert a férfiváltó, már van női világkupagyőztesünk és március óta immár összetett világbajnokunk is.

S miközben cikáznak a short trackesekről a gondolataim, feltolul bennem a számtalan csodás élmény és emlékkép, újra és újra a fülembe cseng egy-egy mondat – amit Liu Shaoang mondott az ötkarikás győzelem után néhány perccel, vagy amit bátyja, Shaolin néhány nappal később.

Az előbbi így hangzott: „Ez még csak a kezdet.”

Az utóbbi pedig így: „Egy végtelen lépcsőn lépkedünk felfelé, most megtettünk egy újabb fokot.”

Száz nap múlva rajtol Pekingben az olimpia – kétségeim, kételyeim nemigen vannak a mieink szereplését illetően, az üzenetem pedig így szól: „Srácok, a megannyi színes (emlék)kép mellé jöhetnek az újak!”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 00:13

Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 06:33

Az el Clásico csodája – Galambos Dániel jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 00:01

Mindig magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:43

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 23:39

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50