AranyPengék: hatalmas érdeklődés övezte a könyv dedikálását

2018.11.28. 10:29
Hatalmas érdeklődés övezte az AranyPengék című könyv dedikálását – olimpiai bajnok short trackeseink hivatalosan csak kedden látták el kézjegyükkel az aranyéremről is szóló kiadványt.

„Vajon mennyien lesznek?” – a kérdés alig hangzott el a rendőrségi kisbuszon – mert igen, a Pjongcsangban olimpiai aranyérmet szerző rövid pályás gyorskorcsolyaváltó tagjai, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba, valamint a két edző, Csang Csing „Lina” és Bánhidi Ákos rendőri felvezetéssel érkezett az esti csúcsforgalomban a budapesti Allee bevásárlóközpontba a történelmi diadalról (is) szóló AranyPengék című könyv dedikálására –, amikor csörgött a telefon, és a könyvesboltból az a tájékoztatás érkezett, hogy gyakorlatilag egy gombostűt sem lehet már leejteni.

A fiúk persze nem csak ezért voltak mosolygósak kedd este – felidézni azt a februári győzelmet mindig jó érzés: erre volt is alkalmuk versenyzőknek és mestereiknek egyaránt, hiszen először a moderátori kérdésekre válaszoltak, ám az érdeklődés nem hagyott alább a dedikálás során sem, így aztán meggyőződhettünk arról is, hogy a fiúk egyszerre többfelé is képesek figyelni...

„Egyáltalán nem számítottunk ennyi emberre, jó újra és újra megélni azt, hogy ennyire szeretnek minket és ennyire szerették ezt az olimpiai győzelmet is” – fogalmazott Knoch Viktor. Már amikor szóhoz jutott, merthogy az aláírások után természetesen közös képek is készültek, a bajnokok igazi „felfordulást” okoztak a könyvesboltban – mindenki örömére.

A kötet a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg.

Legfrissebb hírek

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Liu Shaoang: Cserben hagytam mindenkit, vállalom a felelősséget

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 14:30

Knoch Viktor: Ez benne van ebben a sportágban

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 14:54

Téli olimpia: váltófutással hangoltak a váltóra rövid pályás gyorskorcsolyázóink

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 06:38

Liu Shaoang: Nem befolyásol, hogy Shaolin nincs itt

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 14:59

Téli olimpia: Olaszország megnyerte a vegyes váltót rövid pályás gyorskorcsolyában, Liu Shaoang negyedik a kínaiakkal

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 13:23

„Első számú szerencsénk, hogy a kis létszámból ilyen versenyzőket sikerült megtalálnunk” – Bánhidi Ákos az olimpiai bajnok Knoch Viktorról

Téli sportok
2026.02.10. 09:50

Ne hibázzunk! – az olimpiai bajnok Knoch Viktor immár edzőként segíti a rövid pályás gyorskocsolyázóinkat

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 20:01
Ezek is érdekelhetik