Téli olimpia: döntős a magyar férfiak váltója rövid pályás gyorskorcsolyában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 12:52
null
Óriási az öröm a magyar csapatnál (Fotó: AFP)
A magyar váltó döntőbe jutott a férfiak versenyében rövid pályás gyorskorcsolyában a pjongcsangi téli olimpián.

 

A Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású csapat a japánokkal, a dél-koreaiakkal és az Egyesült Államokkal csatázott az első két helyért az 5000 méteres, 45 körös távon.

Jól kezdett a magyar váltó, az első és második helyen haladt a táv első részében a koreaiakkal. Később az amerikaiak álltak az élre, majd fél távnál a magyar váltó vette át a vezetést.

A japánok nagyot hibáztak, egyik versenyzőjük elesett. Az amerikaiak meg az iramot nem bírták, így a dél-koreai és a magyar váltó viszonylagos nyugalomban haladhatott a célig, és ebben a sorrendben haladtak át a célvonalon. De a nyugalom mögött óriási volt a tempó. Dél-Korea olimpiai csúccsal győzött, de a magyar négyes végig bírta a tempót. A magyar váltó 6:34.866 perccel ért célba, amely új országos csúcs.

A jövő csütörtöki, magyar idő szerint 13 órás kezdésű döntőben a magyarok és a dél-koreaiak mellett a kínaiak és a kanadaiak szerepelnek.

„Nagyon rossz olimpia már nem lehet. Amiért jöttünk, azt elértük. Akármi lesz, már nem tudok elégedetlen lenni. Azt gondoltuk, hamar megindulnak a dél-koreaiak, de hiába mentek előre, nem volt nagy az iram, emiatt gyakran változtak a pozíciók. Nagyon tetszett, hogy az amerikaiakat kétszer is leváltottuk" – értékelt a rangidős, negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor az MTI-nek. Hozzátette, örül, hogy négycsapatos lesz a döntő, így talán nyugodtabb futamra lehet számítani. Kiemelte, nem írná alá előre a negyedik helyet. Elárulta, amikor sikerült tapadni a hazaiakra és megvolt a két bólya előny az amerikaiakkal szemben, akkor érezte, hogy meglesz a finálé, mert mindenki magabiztosan versenyzett, nem volt benne a hiba a korcsolyázásban.

„Mindenki hozta a magáét. Senki nem adta könnyen a pozícióját” – jelentette ki Burján Csaba, aki úgy vélte, két éve talán kicsit elbízták magukat és ebben a szezonban ütközött ez ki, amikor sorra kapták a pofonokat. „De a legjobbkor újra hibátlanul mentünk!”

Liu Shaoang csak annyit emelt ki, nagyon jót tett neki a két elrontott egyéni szám után, hogy a váltóval sikerült javítania.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a férfiváltó a dordrechti wt-versenyen

Téli sportok
2025.11.28. 19:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: életben maradtak a női váltó olimpiai esélyei

Téli sportok
2025.11.27. 21:22

Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

Téli sportok
2025.11.26. 12:03

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32

Hat orosz szánkós vehet részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken

Téli sportok
2025.11.24. 13:07

Milánó 2026: a rossz idő miatt fedett pályán gyújtják meg a lángot

Téli sportok
2025.11.24. 12:46
Ezek is érdekelhetik