Erzsi, a sas – Deák Zsigmond jegyzete

Miután mindenki a habitusa szerint kiröhögte, kicsodálkozta, kibosszankodta magát Swaney Elizabeth pjongcsangi produkcióján – az nsÓ! rovat is a téli olimpiai résztvevőnk teljesítményét kommentálók sarkos véleményeiből szemezgetett –, próbáljunk meg tényszerűek lenni. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy az anyai ágon magyar felmenőkkel büszkélkedő, lécet életében először 25 esztendősen felcsatoló hölgy, aki 33 és fél éve látta meg a napvilágot az amerikai Berkeleyben, nem síakrobata. Persze vagyunk még így egy páran, csakhogy ő állítólag ezt a sportágat űzi, sőt, kijutott az ötkarikás játékokra.

Ezért nyilván főképp a kvalifikációs rendszer okolható, de talán feltűnhetett volna egy hazai vagy külföldi szakembernek, bírónak, hogy ez a nő a kevés induló miatt hiába lesz helyezett (általában utolsó, ugye) a ranglistapontokat adó viadalokon, egyáltalán nem konyít ahhoz, amit csinál, s ezzel a sportágáról is szegénységi bizonyítványt állít ki. Ha sebész lenne vagy taxisofőr, az azonnali emberhalált vonna maga után, így viszont csak szánalommal vegyes mosolyt. Hangsúlyozom, ez nem Swaney bűne, hiszen ő pénzt és energiát nem kímélve járta végig a selejtező stációit, megvalósította önmagát és a célját, kijutott az olimpiára, s ehhez egyetlen állami forintot sem használt fel (mielőtt még valaki nagy felhorgadásában erre a síkra terelné az ügyet).

Ettől persze még a hazai sportszervek – a síszövetség vagy a MOB – lecsekkolhatták volna, hogyan félcsövezik „Erzsi”, de nem tették, ahogy az előbbi szervezet hivatalos közleményében is írja, „tavaly nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes”. Hát igen, akkor már késő. Persze mondhatjuk, a kenyai és a tongai sífutó, a jamaicai és a nigériai bobos szintén szerencsétlenkedése, hozzá nem értése miatt pikáns és érdekes, mint ahogy Eddie, a Sas, az egykori brit síugró is így lett világhírű. Ám egyrészt Michael „Eddie” Edwards idején még nem volt kvalifikáció, s 1988-as szereplése után azonnal átírták a szabályokat, hogy soha többé ne hozza sportágát kényelmetlen helyzetbe, magát pedig életveszélybe. Másrészt Magyarország nem Tonga, hanem a nyári és a téli játékokat összesítve is az az egyetlen sportnagyhatalom, amelyik még nem rendezett olimpiát.

Szerény véleményem szerint ebben a státuszban nem engedhetjük meg magunknak, hogy a legnagyobb visszhangot kiváltó pjongcsangi teljesítményünk Swaney Elizabeth csúszkálása legyen. Már csak ezért is drukkolok még jobban rövid pályás gyorskorcsolyázóinknak.