Sílövészet: a svédek is buktak az orosz doppingbotrányon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.22. 14:25
null
Wolfgang Pichler nem kapott akkreditációt a pjongcsangi téli olimpiára (Fotó: AFP)
Furcsa helyzetbe került Wolfgang Pichler, a svéd női sílövő-válogatott edzője, aki az orosz doppingbotrány miatt nem utazhat el a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.

 

 

A 62 éves német szakember pályafutása legnagyobb sikereit Magdalena Forsberg edzőjeként érte el, irányításával minden idők egyik legsikeresebb biatlonistája hat világbajnoki aranyérmet és két olimpiai bronzot nyert, összesen 42 világkupaversenyen győzött, 1997 és 2002 között pedig sorozatban hatszor lett első az összetett vk-ban.

A 2006-os torinói téli olimpián már szövetségi kapitányként dolgozott, akkori tanítványa, Anna-Carin Olofsson 1960 után nyert ismét aranyérmet a svédeknek ebben a szakágban.

Pichler 2011 és 2014 között az orosz válogatottat segítette. A szocsi olimpiát követő vizsgálatok szerint azonban több tanítványa is doppingolt, a NOB pedig a közelmúltban jelezte, a Denis Oswald által vezetett bizottság által szankcionált sportolók edzői és orvosai nem vehetnek részt a jövő évi játékokon.

Pichler ezzel akkor szembesült, amikor hivatalos akkreditációját a dél-koreai szervezők visszautasították. „Ez botrány, én csupán egy áldozat vagyok. Semmilyen módon nem voltam érintett a doppingügyben, ami történt, csak a hátam mögött történhetett” – nyilatkozta.

Hozzátette, hogy tiszta a lelkiismerete, és ügyvédjével folyamatosan konzultálva mindent elkövet, hogy tisztázza magát. „A svéd válogatottra ez semmilyen hatással nem lesz az olimpián. Nagyszerű stratégiával rendelkezünk, arra pedig mindig lesz lehetőség, hogy a sportolókkal az interneten keresztül kommunikáljak” – mondta.

Legfrissebb hírek

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
Tegnap, 13:29

A sítriatlonban ezüstérmes Filippov kipróbálja magát sílövészetben is

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 09:05

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

Esélytelennek hitt sílövő szerezte meg Norvégia új olimpiai rekordot jelentő 17. aranyérmét

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 15:42

A francia sílövők megint elhúzták a mézesmadzagot a mezőny előtt

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 16:09

Büntetőkör is belefért a francia aranyba a férfi sílövőváltóknál

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 16:04

Lisa Vittozzi nyerte a női üldözéses versenyt sílövészetben – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 15:23

Hiába üldözték az utolsó körben a svéd sílövőt – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 12:10
Ezek is érdekelhetik