Pjongcsang 2018: Putyin szerint nem lesz bojkott

2017.12.06. 17:54
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette: nem akadályozzák meg egyetlen orosz sportolónak sem, hogy ha kíván, elinduljon a februári pjongcsangi téli olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden döntött úgy, hogy a példátlan szisztematikus doppingolás miatt kizárja Oroszországot a jövő évi téli olimpiáról, ám azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Pjongcsangban.

Putyin szerdán jelezte, nem bojkottálják az olimpiát, és akik elvileg szerepelhetnek a játékokon, azoknak az indulását nem akadályozzák meg.

Az elnök hozzátette: kérdés, hogy azok az orosz sportolók, akik versenyezhetnek Pjongcsangban, miért nem tehetik ezt meg az orosz zászló képviseletében, s miért kell az ötkarikás lobogó alatt szerepelniük.

Kiemelte azt is: soha nem utasította a tisztviselőit, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia alatt „szállítsák a győzelmeket” Oroszországnak, ugyanakkor a keddi NOB-döntések mögött politikai motivációt érez.

„Minden úgy tűnik, mint egy teljesen összehangolt és politikailag motivált döntés – mondta Putyin. – Ezt látjuk. Számomra nincs kétség ezzel kapcsolatban.”

Thomas Bach, a NOB elnöke üdvözölte az orosz elnök szerdai bejelentését, és hozzátette: reméli, hogy az orosz sportolók új, tiszta generációja áll majd rajthoz.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11