Pjongcsang 2018: az oroszok kizárását támogatja az iNADO

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.30. 18:15
A nemzeti doppingellenes csoportokat tömörítő szervezet (iNADO) vezérigazgatója, Joseph de Pencier szerint az lenne a helyes lépés, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárná a februári pjongcsangi téli olimpiáról az orosz tagszervezetét.

De Pencier szerint elvesztegetett lehetőség és hibás döntés lenne, ha a NOB végrehajtó bizottsága a jövő keddi ülésén engedélyezné az orosz versenyzők rajthoz állását Dél-Koreában. Az iNADO vezetője a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentésére hivatkozik, mely szerint az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást folytattak, az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között – a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli ötkarikás játékokat is felölelve – harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

De Pencier úgy fogalmazott, a keddi NOB vb-döntés kritikus lesz abból a szempontból is, hogy ha nem zárják ki az oroszokat a februári olimpiáról, akkor mindannyiuk munkáját kérdőjelezik meg, kétségek vetődnének fel a tiszta sportról, versenyzésről és sportolókról, valamint arról, hogy hajlandó-e a sporttársadalom kivetni magából a csalókat.

Kiemelte, ha az oroszok mégis indulhatnak Pjongcsangban, akkor felteszik majd azt a kérdést, miként lehet hinni a tiszta sportban.

Az országot érintő doppingbotrány nyomán szinte minden nap tiltanak el orosz versenyzőket, csak ebben a hónapban eddig 24-et, és törölték a 2012-es londoni, illetve a 2014-es szocsi olimpiai eredményüket.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön elmondta, az új oroszellenes kampány része, politikai manipuláció azt állítani, hogy a Szocsiban szereplő orosz sportolók doppingoltak – számukra az olimpia ragyogó siker volt, és nincs olyan külföldi erő, melynek hatására ennek az ellenkezőjét gondolnák.

 

Legfrissebb hírek

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
21 órája

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2025.09.29. 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38
Ezek is érdekelhetik