Curling Eb: túlórában győztek a magyar férfiak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 12:27
A magyar férfiválogatott 8:7-re nyert a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság B divíziójának keddi játéknapján Észtország ellen.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Fóti Balázs, Riesz Gábor, Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású csapat az első endet követően még 2:0-ra vezetett, a folytatásban viszont jelentős hátrányba került. A hatodik end után az észtek 6:3-ra vezettek, a magyaroknak azonban sikerült egyenlíteniük a tizedik endben (7:7), majd az extra endben is jobbnak bizonyultak riválisaiknál, akik így a negyedik találkozójukat is elveszítették.

A magyarok két győzelemmel és három vereséggel állnak az A csoportban.

A csapatnak a nyolcas csoportban az első három között kellene végeznie ahhoz, hogy versenyben legyen a két feljutó helyért. A győztes egyúttal a vb-részvételért is harcba szállhat a legjobbak nyolcadik helyezettjével.

A női válogatott – amely öt mérkőzés után szintén két győzelemmel és három vereséggel áll – az A divízióban 14 órától Svédországgal mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
20 órája

Négysáncverseny: Domen Prevc fölényesen nyerte az első állomást

Téli sportok
2025.12.29. 19:22

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2025.12.26. 18:57

Alpesisí-vk: meglepetésre a cseh Jan Zabystran győzött szuper-óriásműlesiklásban

Téli sportok
2025.12.19. 15:00

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: győzelemmel búcsúzott a magyar duó

Téli sportok
2025.12.18. 09:17

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: hosszabbításos vereség az új-zélandiaktól

Téli sportok
2025.12.17. 21:53

Curling: megvan a vegyes páros olimpiai selejtező első magyar sikere

Egyéb egyéni
2025.12.17. 08:55
Ezek is érdekelhetik