Alpesi sí: Miklós Edit jó híreket kapott a kontrollon

Vágólapra másolva!
2017.04.26. 22:05
A várakozásoknak megfelelően Miklós Edit jó híreket kapott a szerdai kontrollon kezelőorvosától, aki megerősítette a csíkszeredai versenyzőt, hogy remekül halad a rehabilitációja. Hazánk legjobb alpesi sízője január közepén a világkupa altenmarkt-zauchenss-i állomásának edzésén szenvedett balesetet, amely során mindkét térde súlyosan sérült, a gyógyulási folyamat viszont azóta is töretlen.

„Egy kontroll előtt azért mindig izgul az ember, de a doki nagyon meg volt elégedve a látottakkal. Az elmúlt egy hónapban rengeteget fejlődött a térdem, és most már az MR-en is jól látszik, hogy a szalagok még jobban összegyógyultak, összeforrtak – mondta Miklós Edit. – Ugyanúgy kell folytatnunk az edzéseket és a gyógytornát, ahogy eddig, és legközelebb két hónap múlva kell ismét kontrollra jönnöm. Csináltunk egy erőtesztet is, amely kimutatta, hogy a jobb lábam szerencsére nincs nagyon lemaradva a baltól, vagyis erőben nincs nagy különbség.”Miklós Edit. – Ugyanúgy kell folytatnunk az edzéseket és a gyógytornát, ahogy eddig, és legközelebb két hónap múlva kell ismét kontrollra jönnöm. Csináltunk egy erőtesztet is, amely kimutatta, hogy a jobb lábam szerencsére nincs nagyon lemaradva a baltól, vagyis erőben nincs nagy különbség.”

A szurkolókat nyilvánvalóan az érdekli legjobban, hogy kedvencük mikor állhat ismét lécekre, és bár reménykedtünk benne, hogy a szerdai kontrollon ez is kiderül, egyelőre várni kell a pontos dátum kijelölésével.

„Abban maradtunk a dokival, hogy a következő, két hónap múlva sorra kerülő kontrollon beszéljük meg, mikor sízhetek újra. Most hétvégén találkozom Zakariás Zsolttal, a kondiedzőmmel, és átbeszéljük, hogyan tovább. Az erőteszt alapján most már tudjuk, mely izmaim gyengébbek, így speciálisan ezekre tudunk ráedzeni.”

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
Tegnap, 14:55

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 16:48

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29
Ezek is érdekelhetik