Sífutó-vk: otthonukban vágott vissza a norvégoknak Nilsson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.08. 19:43
A norvégiai Drammenben klasszikus stílusú sprintversennyel folytatódott szerdán a sífutók világkupája. A győzelmet a férfiaknál a norvég Eirik Brandsdal, a nőknél pedig a svéd Stina Nilsson szerezte meg.

A múlt héten befejeződött északisí-világbajnokságon Nilsson volt a táv legnagyobb esélyese, de végül a döntőbe sem tudott bekerülni. Távollétében végül a norvég Maiken Caspersen Falla lett akkor az aranyérmes és a norvég hölgyek mind a hat sífutó versenyszámot megnyerték.

A mostani döntőbe – igaz ezt most nem szabad stílusban, hanem klasszikusban rendezték – viszont hazai pályán csak egy norvég jutott be, s ő is lemaradt a dobogóról, a világbajnok Falla, pedig még az első harmincról is lemaradt. Nilsson viszont meg sem állt az aranyéremig, a finn Krista Parmakoskit, illetve az ugyancsak svéd Hanna Falkot megelőzve.

A hazaiak a férfiaknál vigasztalódtak, hiszen ott sikerült megszerezniük a dobogó legfelső két fokát, miután Brandsdal mögött Johannes Hösflot Kläbo végzett a második helyen, míg a bronzérmet az orosz Szergej Usztjugov nyakába akasztották.

Sífutó-vk, Drammen (Norvégia)
FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Eirik Brandsdal (norvég)
2. Johannes Hösflot Kläbo (norvég)
3. Szergej Usztjugov (orosz)
AZ ÖSSZETETT VK ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 1448 pont
2. Szergej Usztjugov (orosz) 1124
3. Matti Heikkinen (finn) 837
NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Stina Nilsson (svéd)
2. Krista Parmakoski (finn)
3. Hanna Falk (svéd)
AZ ÖSSZETETT VK ÁLLÁSA:
1. Heidi Weng (norvég) 1665 pont
2. Krista Parmakoski (finn) 1342
3. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) 1317

Legfrissebb hírek

Részegen versenyzett a brit sífutó Oslóban

Téli sportok
Tegnap, 13:25

Agyrázkódást szenvedett a 11-szeres olimpiai bajnok Klaebo

Téli sportok
2026.03.13. 15:40

„Nem gondoltuk, hogy ez lehetséges” – megszólaltak a pályára lépő farkaskutya gazdái

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 14:05

Megint elesett, de Ebba Andersson lett az 50 kilométeres női sífutás olimpiai bajnoka

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 12:51

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Szőcs Emőke negyedik olimpiáján a harmadik szerepben

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 13:37

Sífutás: Klaebo történelmet írt, megszerezte 10. olimpiai aranyát, ezúttal csapatsprintben győzött

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 13:13

Sífutás: a svédek hozták a papírformát a női csapatsprintben

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 12:29
Ezek is érdekelhetik