Alpesi sí: Miklós Edit célja a dobogó a vasárnapi lesikláson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.14. 17:39
Miklós Edit a dobogós helyezés elérését nevezte meg céljaként a női alpesi sízők vasárnapra tervezett lesikló-világkupafutamán.

„Akkor lennék elégedett, ha pódiumra állhatnék. A célomon Lindsey Vonn visszatérése sem változtat, csak eggyel több a riválisom, akit meg kell előznöm – jelentette ki az MTI érdeklődésére a 28 éves magyar versenyző. – Jó ez a pálya, szeretem. De az egész versenynaptárban csak egy-két olyan lesikló futam van, amely inkább a szuper-óriásműlesiklóknak kedvez, Altenmarkt-Zauchensee nem tartozik ezek közé."

A csíkszeredai születésű síző annak kifejezetten örült, hogy a szombatra tervezett viadalt nem törölték a hóesés és a köd miatt, hanem vasárnapra csúsztatták, így a szuperkombináció marad el. Számára nem volt zavaró a folyamatos programcsúszás, mint mondta, ehhez hozzá vannak szokva ebben a sportágban, ezúttal pedig mindig időben, legalább fél órával előre jelezték a versenyzőknek az újabb és újabb halasztást.

Miklós Edit elmondta, vasárnapra már kedvezőbb időt jósolnak. Edzője, Stefan Abplanalp úgy vélte, ötven százalék esély van a futam megtartására, ami jóval kedvezőbb kilátás, mint szombaton volt.

„Az egész idényt tekintve reális, hogy a legjobb öt között végezzek lesiklásban, de ennél akár jobb is lehet. A nyolc futamból még csak három ment le" – mondta a leggyorsabb alpesi szám olimpiai hetedik helyezettje, aki 108 pontjával jelenleg éppen ötödik a szakág vk-pontversenyében.

Miklós számára jelentős előrelépési lehetőséget kínál a vasárnapi futam: a három diadalának köszönhetően 300 ponttal vezető szlovén Ilka Stuhec kivételével minden riválisát megelőzheti, ugyanis a második olasz Sofia Goggiának 162 pontja van. A győzelemért 100 pont jár, de Miklós Edit eddigi legjobb teljesítménye, a harmadik hely – melyet egyszer St. Moritzban, egyszer pedig a mostani idénynyitó Lake Louise-i versenyen ért el – 60 pontot ér.

A vasárnapi programban eredetileg szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló szuperkombinációt rendeztek volna, de a szervezők döntése értelmében 9.30-kor lesikló gyakorlásra kerülne sor, amit 12.15-kor követne a verseny.

Legfrissebb hírek

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: Úry Bálint és az óriás-műlesiklás bajnoka is kiesett a szlalom első futamában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 11:20

Brignone duplázott, Tóth Zita 40. a női órás-műlesiklásban

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 14:59

Először nyert téli aranyat Brazília, Úry Bálint a 32. óriás-műlesiklásban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:01

Brazil vezetés férfi óriás-műlesiklásban, Úry Bálint a 33. az első futamban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 11:45
Ezek is érdekelhetik