Alpesisí-vk: a kristálygömb sorsa öt századmásodpercen múlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.20. 13:07
Vasárnap a svájci St. Moritzban, a férfi szlalom és a női óriás-műlesiklás vk-döntőjét rendezték meg az alpesisí-világkupa zárásaként. Az előbbi számban a svéd Andre Myhrer, az utóbbiban pedig a német Viktoria Rebensburg szerezte meg a győzelmet.

A férfiaknál Myhrer az első sorozat után még csak a negyedik volt, ám a második futamban a második legjobb idő volt az övé, s ezzel nyert összesítésben, megelőzve az osztrák Marcel Hieschert és a norvég Sebastian Foss-Solevaagot. A szakági világkupát már az előző futamon megnyerő norvég Henrik Kristoffersen ezúttal elég gyatra teljesítményt nyújtva csak a 19. helyen zárt, így még pontot sem szerzett.

A nőknél viszont nagy izgalmak voltak, annak ellenére, hogy a szakági éllovas osztrák Eva Maria Brem nyerte az első futamot, riválisa, Rebensburg pedig csak a nyolcadik helyről várta a folytatást. Ott viszont olyan kiemelkedő futamot produkált, hogy végül a versenyt is megnyerte.

Brem számára az volt a feladat, hogy az első négybe kerüljön, s ezt éppen csak teljesíteni tudta, ha öt századmásodperccel lassabb, akkor már Rebensburgé a szakági győzteseknek járó kristálygömb. Végül így is mindössze két pont volt kettejük között a különbség. A verseny második helyét a francia Taina Barioz, a harmadikat pedig az összetett világkupát megnyerő svájci Lara Gut szerezte meg, aki a szakági vk-ban is ugyanezen zárt.

Alpesisí-vk, St. Moritz (Svájc)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Andre Myhrer (svéd) 1:43.75 perc
2. Marcel Hirscher (osztrák) +0.14 mp
3. Sebastian Foss-Solevaag (norvég) +0.36
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1795 pont
2. Henrik Kristoffersen (norvég) 1298
3. Alexis Pinturault (francia) 1200
...
139. Samsal Dalibor (magyar) 9
A SZAKÁGI VK VÉGEREDMÉNYE
1. Henrik Kristoffersen (norvég) 811
2. Marcel Hirscher (osztrák) 780
3. Felix Neureuther (német) 389
...
50. Samsal Dalibor (magyar) 9

NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Viktoria Rebensburg (német) 2:26.15 perc
2. Taina Barioz (francia) +0.46 mp
3. Lara Gut (svájci) +0.75
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE
1. Lara Gut (svájci) 1522 pont
2. Lindsey Vonn (amerikai) 1235
3. Viktoria Rebensburg (német) 1147
...
42. Miklós Edit (magyar) 213
A SZAKÁGI VK VÉGEREDMÉNYE
1. Eva Maria Brem (osztrák) 592
2. Viktoria Rebensburg (német) 590
3. Lara Gut (svájci) 472

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn ősszel újra sílécre állna

Téli sportok
2026.04.22. 17:40

Alpesisí-vk: Shiffrin hatodszor nyert összetettben

Téli sportok
2026.03.25. 14:14

Alpesisí-vk: Sofia Goggiáé lett a női szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.22. 13:55

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.21. 14:52

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41
Ezek is érdekelhetik