Rövid pályás gyorskorcsolya: olimpiai arany az elvárás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.27. 19:17
A 2018-as pjongcsangi téli olimpián az éremszerzés az elvárás a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól – erősítette meg korábbi kijelentését Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke.

„Téli olimpián még nem nyertünk aranyérmet, viszont a mostani felkészülés és az eredmények annyira bíztatóak, hogy már elvárás, hogy a 2018-as olimpiáról érmet, érmeket, köztük aranyat kell elhozni” – nyilatkozott vasárnap Kósa Lajos az M1-nek. Hozzátette: a decemberi, sanghaji világkupa 5000 méteres versenyében győztes férfi csapat korösszetétele abszolút ideális, és ugyanez a nőkről is elmondható.

„Bekerültünk gyorskorcsolyában a legjobbak közé, meg tudjuk verni a világot, s a jövőben is ez a feladat” – mondta Kósa Lajos, aki hangsúlyozta, azért mernek érmeket remélni, „mert nem csak egy számban, egy versenyzőnk esélyes”.

Knoch Viktor, aki Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba csapattársaként részese volt a sportágtörténeti sanghaji sikernek, kifejtette: a szeptemberben rajtolt szezont már kifejezetten úgy kezdték, hogy világkupát szeretnének nyerni.

„Minden versenyre úgy utazunk ki, hogy győzni szeretnénk, s ez most szerencsére sikerült is. A következő cél az, hogy simán kijussunk az olimpiára, és ott aztán érmet, akár aranyat nyerjünk.” – tette hozzá.

Knoch Viktor elmondta, hogy egyéniben szeretnének minden távon három versenyzőt indítani a 2018-as ötkarikás játékokon.

 

Legfrissebb hírek

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
2026.02.02. 07:16

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik