Szocsi 2014: visszavonul a csalódott Jevgenyij Pljuscsenko

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 18:42
A csütörtöki rövid program bemelegítése közben megsérült Jevgenyij Pljuscsenko, az oroszok klasszis műkorcsolyázója, ezért – amint arról korábban már beszámoltunk – visszalépett a szocsi téli olimpia egyéni versenyétől, majd bejelentette visszavonulását.
Pljuscsenko számára az egészség a legfontosabb (Fotó: Reuters)
Pljuscsenko számára az egészség a legfontosabb (Fotó: Reuters)

 

A 2006-ban Torinóban olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok versenyző egy sikertelen ugrást követően sokáig görnyedve maradt, láthatóan megrándult a dereka. A korábban komplikált műtéten áteső Pljuscsenko erős fájdalomra panaszkodott, és bár a közönség hosszan biztatta, végül úgy döntött, nem vállalja a versenyzést.

„Természetesen csalódott vagyok, a legjobb teljesítményt akartam nyújtani. Ez a pályafutásom befejezését jelenti. Egészséges szeretnék lenni” – mondta a 31 éves korcsolyázó.

Az Orosz Műkorcsolya-szövetség január 22-én döntött úgy, hogy a csapatverseny mellett Jevgenyij Pljuscsenkót indítja egyéniben is, holott az orosz nemzeti bajnokságon a sztársportoló csak második lett Makszim Kovtun mögött. Utóbbi viszont csak az ötödik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, ezért az orosz szövetség – zárt kapus összevetés után – Pljuscsenko mellett döntött.

Az oroszoknak a férfiak között csak egy kvótájuk volt, így ugyanannak a versenyzőnek kellett indulnia egyéniben és a csapatversenyben is.

A téli olimpiák történetében először megrendezett műkorcsolya-csapatversenyben múlt héten a Pljuscsenko vezette orosz csapat bizonyult a legjobbnak. A 31 éves Pljuscsenkónak az volt a negyedik olimpiai érme.

Pljuscsenko már két évvel ezelőtt arról beszélt, hogy a Szocsi olimpia után visszavonul, sőt 2006-ban annyi sporton kívüli elfoglaltsága volt, hogy már akkor úgy érezte, eljött a visszavonulás ideje.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
3 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
9 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
14 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
16 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
18 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
20 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik