Szocsi 2014: Jól szerepeltem, elégedett vagyok - Miklós

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 14:43
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a szlovén Tina Maze nyerte a női alpesi sízők óriás-műlesikló számában az aranyérmet a szocsi téli olimpián, míg Miklós Edit a 34. helyen végzett. A magyar versenyző elmondta, elégedett ezzel az eredménnyel.

„Hetvenes rajtszámmal lettem harmincnegyedik, ez azt mutatja, hogy jól szerepeltem. Meg vagyok elégedve a meneteimmel, főleg a másodikkal, mert ott már időben sem maradtam el olyan sokkal a legjobbaktól” – mondta Miklós Edit, aki elárulta, nagyon zavaró volt az eső, mert attól felpuhult a pálya, és minél később jött valaki, annál rosszabb körülmények között kellett versenyeznie, ezért is értékeli jónak – rajtszámát tekintve – a helyezését.

A versenyző elmondta, nagy élmény volt számára ez az olimpia, és nemcsak az elért eredménye miatt, hanem azért is, mert jó volt együtt lenni a magyar csapattal. A közeljövővel kapcsolatban megemlítette, hogy jövő hétfőn utazik haza, és csütörtökön indul Svájcba, ahol folytatja világkupa-szereplését, reményei szerint hasonlóan jó formában, mint a téli játékokon.Miklós Edit, aki elárulta, nagyon zavaró volt az eső, mert attól felpuhult a pálya, és minél később jött valaki, annál rosszabb körülmények között kellett versenyeznie, ezért is értékeli jónak – rajtszámát tekintve – a helyezését.

A versenyző elmondta, nagy élmény volt számára ez az olimpia, és nemcsak az elért eredménye miatt, hanem azért is, mert jó volt együtt lenni a magyar csapattal. A közeljövővel kapcsolatban megemlítette, hogy jövő hétfőn utazik haza, és csütörtökön indul Svájcba, ahol folytatja világkupa-szereplését, reményei szerint hasonlóan jó formában, mint a téli játékokon.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13
Ezek is érdekelhetik