Szocsi 2014: három év börtönt kapott az aktivista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.12. 12:44
A krasznodari bíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt az aktivistát, aki a szocsi téli olimpia környezeti hatásaira szerette volna felhívni a figyelmet.

Zsenya Vityiskót és egy másik aktivistát, Szuren Gazarjant 2012-ben bűnösnek találták szándékos rongálásban, miután befestették egy erdei állami ingatlan kerítését, amely állítólag olyan területen épült, ahol ez tiltva volt. Mindketten felfüggesztett büntetést kaptak, de Gazarjan később elhagyta az országot, és Észtországban kapott politikai menedékjogot.

A felfüggesztett büntetés feltétele volt, hogy Vityisko rendszeresen jelentkezzen a hatóságoknál, és informálja őket az utazásairól. Tavaly petíciót nyújtottak be a bírósághoz, azt állítva, hogy Vityisko nem számolt be egy utazásáról.

Vityisko azt tervezte, hogy Szocsiba megy múlt héten, és egy környezeti jelentést ad át, de letartóztatták szülővárosában, Tuapse-ban nyilvános káromkodásért. Egy jogi csoport szerint a krasznodari és szocsi tisztviselők mindent megtettek azért, hogy megfélemlítsék a játékok legnagyobb kritikusait.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41
Ezek is érdekelhetik