Szocsi 2014: a szlovénok hat perc alatt elintézték Szlovákiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 11:20
null
Tatar (jobbra) nem tudott gólt szerezni, a szlovákok Szlovéniától is kikaptak (Fotó: Reuters)
A szlovén férfiválogatott 3–1-re legyőzte Szlovákiát a szocsi téli olimpián, a jégkorongtorna A-csoportjának 2. fordulójában, így megszerezte első győzelmét a téli olimpiák történetében. A nőknél Svédország 4–2-re megverte Finnországot a negyeddöntőben, az elődöntőben pedig majd az Egyesült Államokkal fog összecsapni.

 

SZLOVÁKIA–SZLOVÉNIA

Az első két harmadban nem született találat, pedig lőttek kapura becsülettel a játékosok (19–19), azonban még az emberelőnyös szituációkban sem tudtak túljárni a kapusok eszén.

A záró harmadban aztán Szlovénia hat perc leforgása alatt ütött három gólt, amivel el is döntötte a két pont sorsát. Az első gólt Ticar szerezte emberelőnyből, majd Razingar és a Los Angeles Kings Stanley-kupa-győztes játékosa, Anze Kopitar is eredményes tudott lenni.

A szlovákoknak 18 másodperccel a vége előtt legalább a szépítő gólt sikerült megszerezniük, Tomás Jurco volt eredményes emberelőnyből, de ez már tényleg csak az eredmény kozmetikázására volt jó. Fontos megemlíteni, hogy Szlovénia első győzelmét aratta a téli olimpiák történetében.

FINNORSZÁG–SVÉDORSZÁG

Az első harmadban itt sem született gól, majd a középső harmadban Venla Hovi találatával a finnek kerültek előnybe. A harmadik harmad kezdése után 47 másodpercre volt szükségük ahhoz a svédeknek, hogy egalizáljanak, Anna Borgqvist emberelőnyös helyzetből tudott betalálni. Sőt, öt perccel később már a svédek voltak előnyben Lina Wester gólját követően, de ennek sokáig nem örülhettek, hiszen 12 másodperccel később Emma Nuutinen kiegyenlített.

Kevesebb mint öt perccel a végső dudaszó előtt a svédek kerültek újra előnybe, Emma Eliasson góljára már nem tudott válaszolni Finnország, 41 másodperccel a mérkőzés vége előtt aztán egy harmadik Emma, Nordin meglőtte a svédek negyedik gólját is. A „háromkoronásokat” így már csak egyetlen lépcsőfok választja el a döntőtől, ahhoz, hogy ezt az akadályt megugorják, az Egyesült Államokat kell majd legyőzniük.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
FÉRFI JÉGKORONGTORNA, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Szlovákia–Szlovénia 1–3 (0–0, 0–0, 1–3)

Gólszerző: Jurco (59:42), ill. Ticar (43:23), Razingar (48:59), Kopitar (49:22)

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
NŐI JÉGKORONGTORNA, NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Svédország 2–4 (0–0, 1–0, 1–4)

Gólszerző: Hovi (33:16), Nuutinen (45:21), ill. Borgqvist (40:48), L. Wester (45:09), Eliasson (55:45), Nordin (59:19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik