Szocsi 2014: nem tudni, Pulai miért nem kapott kvótát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.28. 09:12
Hivatalos magyarázat egyelőre nincs, mindössze annyi biztos, hogy a szánkós Pulai Imre nem jutott kvótához a téli olimpiára. Az mno.hu mai cikkében egyenesen rejtélynek nevezte a történteket.
A kenusként olimpiai bajnok Pulai Imre szánkósként a harmadik téli olimpiáról maradhat le (Fotó: mob.hu)
A kenusként olimpiai bajnok Pulai Imre szánkósként a harmadik téli olimpiáról maradhat le (Fotó: mob.hu)

 

„A Nemzetközi Szánkószövetség ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy Imre nem kapott kvótát, vagyis nem indulhat Szocsiban – nyilatkozta a honlapnak Szabó István, a Magyar Versenyszánkó-szövetség elnöke. – Indoklás nincs, csak arról értesítettek bennünket, hogy a Wikipédián fellelhető olimpiai indulói lista nem hivatalos. A hivatalos listát viszont hiába kértem, nem küldték el. Természetesen továbbra is kíváncsiak vagyunk arra, hogy kik kapták meg a kvótákat, és milyen rangsor alapján döntöttek, így az elkövetkezendő néhány napban mindenképpen megpróbáljuk megszerezni az olimpiai indulók listáját. Ha másképp nem megy, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon, vagy a szocsi rendezőkön keresztül. Mert egyelőre el sem tudom képzelni, hogy kit tettek be Imre elé.”

A kenusként olimpiai bajnok Pulai Imre lassan tíz éve foglalkozik profiként a szánkózással, a 2006-os és a 2010-es téli olimpiára nem sikerült kijutnia, ám a mostani kvalifikációs időszakban a vk-versenyeken már összegyűjtötte a részvételhez szükséges pontszámot. Nem véletlenül került fel egy időre az ebben a tekintetben igencsak megbízhatónak és gyorsnak tartott Wikipédián a negyven fős szánkós induló lista negyvenedik helyére.

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik