Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: Knoch negyeddöntős 500-on

MTI MTIMTI MTI
2013.03.09. 15:08
Knoch Viktor továbbjutott 500 méteren a második selejtezőkörből a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján, így negyeddöntős.

A magyar versenyző az első selejtező körben a hatodik futamban a szám olimpiai bajnokával, a kanadai Charles Hamelinnel, az új-zélandi Blake Skjelleruppal és az ukrán Valentin Danilovszkijjal küzdött a legjobb 24-be kerülésért. A selejtezőfutamokból csak az első kettő léphetett tovább.

A rajtot kétszer kellett megismételni, előbb Hamelin és Knoch ütközött rögtön a start után, majd az újabb indulást az ukrán korcsolyázó bemozdulása miatt fújták vissza.

A harmadik rajt már jól sikerült, Knoch elsőnek fordult az első kanyarba, majd a négy és fél körös táv feléhez közeledve Hamelin megelőzte, de ők ketten ekkorra már óriási előnyre tettek szert a harmadik és negyedik helyen érkező riválisokkal szemben. A futamot végül a kanadai sztár nyerte, a magyar versenyző három tizedmásodperccel mögötte ért célba.

A rajtot kétszer kellett megismételni, előbb Hamelin és Knoch ütközött rögtön a start után, majd az újabb indulást az ukrán korcsolyázó bemozdulása miatt fújták vissza.

A harmadik rajt már jól sikerült, Knoch elsőnek fordult az első kanyarba, majd a négy és fél körös táv feléhez közeledve Hamelin megelőzte, de ők ketten ekkorra már óriási előnyre tettek szert a harmadik és negyedik helyen érkező riválisokkal szemben. A futamot végül a kanadai sztár nyerte, a magyar versenyző három tizedmásodperccel mögötte ért célba.

Knoch a következő kört is sikeresen vette, és bejutott a negyeddöntőbe. A Főnix Csarnok közönsége csaknem kétezer fősre duzzadt, amikor a magyar versenyző jégre lépett a selejtező második körében.

A futam rajtját meg kellett ismételni, a második start azonban már jó volt. Knoch remekül indult, másodiknak fordult el az első kanyarban, s kiváló versenyzéssel, a hazai szurkolók lelkes és hangos biztatásától kísérve meg is tartotta ezt a pozíciót, megelőzve az orosz Szemjon Jelisztratovot és a japán Takamido Juzót.

Az utolsó előtti futamban Liu Shaolin Sándor lépett jégre, s a megismételt rajt után a harmadik helyre állt be. Két körrel a célba érkezés előtt azonban a lett Roberto Pukitis elesett, a magyarnak ki kellett kerülnie, így lendületet vesztett, s az orosz Viktor An megelőzte. Liu Shaolin végül harmadik lett, s nem jutott tovább.

„Az előzetes taktikámba belekalkuláltam, hogy az ellenfelek összeérhetnek, vagy ütközhetnek, ez meg is történt – mondta az MTI-nek a junior-világbajnoki bronzérmes magyar. – Harmadik voltam, a lett ment előttem, de neki leakadt a korcsolyája, ki kellett kerülnöm, onnantól sajnos elveszítettem a lendületet és a ritmust.”

A női selejtezők második körében Keszler Andrea is érdekelt volt, erős futamba került, papíron dél-koreai, kínai és japán ellenfele is jobb nála, legyőzhetőnek egyedül a litván Agne Sereikaite tűnt. A papírforma be is igazolódott, bár Keszler jó rajt után harmadiknak jött el, később az egyik kanyarban összeakadt a litvánnal, emiatt a versenybírók utólag kizárták, Sereikaitét pedig továbbjuttatták.

Legfrissebb hírek

Két vereség után döntetlent játszott a Debrecennel a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
7 órája

Öt góllal kikapott az Odensétől, nagy bravúr kellene a DVSC-nek a női kézi BL-ben a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2026.03.21. 19:36

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38
Ezek is érdekelhetik