Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: három magyar negyeddöntős

MTI MTIMTI MTI
2013.01.20. 13:39
Az öt magyar indulóból három, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor és Heidum Bernadett jutott be a negyeddöntőbe vasárnap 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók Malmőben zajló Európa-bajnokságának egyéni versenyében.
Knoch és Liu Shaolin a selejtezőben egyaránt komoly ellenfeleket kapott, orosz riválisaikat nem is sikerült megelőzniük, de futamukban másodikként zártak, s ezzel továbbjutottak.Heidum remek teljesítményt nyújtva, látványos előzéseket bemutatva, magabiztos futamgyőztesként került be a legjobb 16 közé.Keszler Andreát egy futamba sorolták a címvédő és az összetettben most is élen álló olasz Arianna Fontanával, illetve a német Tina Grassow-val, akik esélyesekhez méltóan az első két helyen zártak, a magyar korcsolyázó pedig harmadik lett, így búcsúra kényszerült.A harmadik magyar női induló, Kónya Zsófia erős négyesbe került, s a papírformának megfelelően nem tudott gyorsabb lenni, mint riválisai. Futamában negyedikként zárt, így kiesett.A negyeddöntőket 13.40-től rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56