Műkorcsolya: Pljuscsenko térdét meg kell műteni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.22. 21:12
Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok műkorcsolyázó térdműtéten esik át annak reményében, hogy a következő idényt végig bírja versenyezni.

A 27 éves orosz sztár azt már korábban bejelentette, hogy orvosai tanácsára kihagyja a kedden kezdődő torinói világbajnokságot, de azt csak most közölte, hogy beavatkozásra is sor kerül.

"A vancouveri olimpia után hamar elkezdtem edzeni, mert be akartam építeni a programomba egy második négyfordulatos ugrást is. Azt hiszem, a térdem emiatt nem bírta a terhelést" - mondta Pljuscsenko, aki 2006-ban éppen Torinóban nyert ötkarikás aranyérmet, míg idén Vancouverben második lett a mostani vb-t szintén kihagyó amerikai Evan Lysacek mögött.

Pljuscsenko hozzátette, a szentpétervári vizsgálatok után azt tanácsolták neki, hogy két-három hétig ne tréningezzen, s mivel így nem tudott volna szászázalékosan felkészülni a vb-re, ezért mondta le a részvételt. Ugyanakkor az elkövetkezendő időszakban különböző gálákon vállalja a fellépést, mert azokon nem kell négyfordulatos ugrást bemutatnia, ami extra terhelést jelent a lábának.

A beavatkozásra elmondása szerint májusban vagy júniusban kerül sor. Pljuscsenko jobb térdét 2007-ben is megoperálták.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
9 órája

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
20 órája

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
2026.01.16. 19:54
Ezek is érdekelhetik