Női váltónk tagjai még bíznak a pontszerzésben

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 17:03
null
Huszár Erika itt még második, végül Pak Szung Hi mellett Elise Christie is megelőzte 500-on (Fotó: Action Images)
A magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók sajnos nem játszottak főszerepet a vancouveri téli olimpia számukra első versenynapján, ám például női 3000-es váltónk még pontot szerezhet a február 24-i B-döntőben. Telegdi Attila szövetségi kapitány igyekezett pozitívan értékelni a történteket, a versenyzők többsége azonban kissé elkeseredett.

Női váltónk (3000 m) nem került a négy közé, egyéniben két torinói hősünk, Huszár Erika (500 m) és Knoch Viktor (1500 m) is az első körben kiesett az első számában, egyedül Darázs Péter ment egy kört az utóbbi számban – végül a 19. helyen végzett.

„Ez hihetetlen! – értékelt Darázs Rózsa a Nemzeti Sport tudósítójának. – Esküszöm, annyira gyors volt a tempó, hogy azt hittem, megőrülök. Az ellenfelek robbanásszerűen javulnak, nem is értem az egészet. Bevallom, lelombozott, amit tapasztaltam. Félelem nélkül mentem, mentünk, kockáztattunk, az elesés határán koriztunk, jó formában vagyunk, ennek ellenére brutálisan lemaradtunk. A B-döntőben bízom, mert ha abból indulok ki, hogy a másik csoportban az eredmények alapján a továbbjutás sem lett volna irreális, bármi megtörténhet."

„Nem tudom, mi történt a váltóval – mondta Huszár Erika. – Mentünk ezerrel, hiába. Ötszáz méteren már az első kanyarban összeakadtam a koreai lánnyal, kiestem a ritmusból, rá is ment a futam. Nem adom, nem adjuk fel, viszont kell néhány óra a helyrebillenéshez."

„Sajnálom, de nem idegesítem magam, az olimpia előtt is éreztem, a rövidebb távon lehet sanszom" – így a már a következő napok erőpróbáira összpontosító Knoch Viktor.

„A váltónk nem jutott tovább, de az igazat megvallva, látva az egészen elképesztő ellenfeleket, nem is volt rá esély – nyilatkozta Telegdi Attila szövetségi kapitány. – Pedig a lányok mindent beleadtak, néha úgy éreztem, pont a nagy akarás miatt van, hogy lassabbak egy árnyalattal. Két-három másodperc a csapatban maradt, a B-döntőben jót futva semmi sem elképzelhetetlen. S ne feledjük: csak nyolc váltó harcolta ki a jogot a részvételre, mindössze három európai, azaz már itt lenni is hatalmas eredmény, rengetegen cserélnének most velünk. Erika és Viktor nem ment rosszul, optimista megközelítéssel bemelegített a folytatásra, mint ahogy Darázs Peti első körös továbbjutása is szép teljesítmény."

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik