A pjongcsangi sílövő-világbajnokság legnagyobb nyertese Björndalen

Vágólapra másolva!
2009.02.23. 16:35
Vasárnap véget ért a február 14–22. között rendezett sílövő-világbajnokság a dél-koreai Pjongcsang városában. Kilenc nap alatt 11 számban avattak bajnokot, öt-öt női, illetve férfi, valamint egy vegyes számban osztottak aranyérmet. S bár a sűrű program során rengeteg érdekességgel szolgált az esemény, a sílövővilág mégis egy névtől hangos, Ole Einar Björndalenétől, aki a megszerezhető 6 aranyéremből négyet begyűjtött, de ez a szám akár több is lehetett volna. Vegyük sorra, mi hogyan történt a világbajnokságon.
Björndalen négy aranyat nyert Pjongcsangban
Fotó: Action Images (archív)
Björndalen négy aranyat nyert Pjongcsangban
Björndalen négy aranyat nyert Pjongcsangban
Fotó: Action Images (archív)
Björndalen négy aranyat nyert Pjongcsangban

Érdemes szót ejteni az előzményekről, hiszen korábban sokáig foglalkoztatta a sílövő-közvéleményt maga a helyszínválasztás is. A sílövészetet bázisai, közönsége, támogatói miatt nevezhetjük akár európai sportnak is, így kisebb felháborodást keltett, hogy a rendezést mégis a kontinenstől több ezer kilométerre lévő helyszínnek ítélték. Ráadásul Pjongcsang úgy kapta meg, hogy korábban nagy nemzetközi versenyt még nem rendezett a felnőttmezőnynek. Tavaly tarthatta főpróbáját, amely felemásra sikeredett, hiszen az utazási nehézségek miatt az élversenyzők közül sokan kihagyták a világkupafutamot, ám akkor sem a szervezésre, sem az időjárásra nem lehetett panasz.

A dél-koreaiak idén is szívüket-lelküket adták azért, hogy minél jobb benyomást nyerjen róluk a rájuk figyelő világ, ám az első napokban nem volt szerencséjük az időjárással. Eső, orkánerejű szél fenyegette a versenyek lebonyolítását, ám a startra mindkettő alábbhagyott, így megkezdődhettek a küzdelmek.

Elsőként a hölgyek ragadtak fegyvert egy 7.5 km-es sprintszám erejéig. A vb nyitószámát a németek kiválósága, Katie Wilhelm nyerte. Viszonylag magas, 87-es rajtszámmal indulva előzte meg honfitársát, Simone Hauswaldot és az orosz Olga Zajcevát. Mindhárman hibátlanul teljesítették mindkét lövészetüket, futóteljesítménye miatt azonban Wilhelmet nem fenyegette veszély.

Még ugyanezen a napon bemutatkoztak a férfiak is, számukra 10 km-en rendezték a sprintet, amely totális norvég fölényt hozott. Betegsége miatt a szám egyik esélyese, Emil Hegle Svendsen ugyan nem állhatott rajthoz, de a helyére beugró Lars Berger kis híján aranyérmes lett Halvard Hanevoldot és Alexander Ost megelőzve. S hogy miért nem lett? Mert 122-es rajtszámmal, legutolsóként indult Ole Einar Björndalen, és bár Bergerhez hasonlóan 1+1 hibát vétett lövészeteiben, futásban mégis gyorsabbnak bizonyult. Ez azért is nagy szó, mert Lars Berger kétszeres világbajnok a sífutók mezőnyében.

Másnap a sprintszámok beérkezéseinek megfelelően az üldözéses futamokban rajtoltak el a versenyzők. A hölgyek 10, a férfiak 12.5 km-en versenyeztek, két fekvő és két álló lövészet nehezítette a dolgukat. A nőknél borult a papírforma, az előző napi érmesek ugyanis a nagy szélben csúnyán ellőtték magukat. Zajceva és Wilhelm 6-szor is célt tévesztett, ennek ellenére az orosz ismét harmadik lett, Wilhelmnek pedig az ezüst jutott. Az utolsó 3 lövészetében hibátlan Helena Jonsson remek hajrával nyerte a számot, feliratkoztak tehát a svédek is az éremtáblára.

A férfiaknál OEB esélyeshez méltóan az üldözéses aranyat is begyűjtötte, igaz, a mindent eldöntő lövészetben kétszer is rontott, de a nyomában lévő orosz Makszim Csudov keze is megremegett, így neki az ezüstérem jutott, a bronzot pedig a sprintben a dobogóról épphogy lecsúszó Os szerezte meg. A verseny után kisebb fejetlenségbe torkolltak az események. Szervezési hiányosságok miatt vagy tucatnyian elvétették a pályát, köztük a győztes is, akit azonnal 1 perces időbüntetéssel sújtottak. Így Csudovot hirdették ki világbajnoknak, ám öröme nem tartott sokáig, mert a nemzetözi szövetség bejelentette, hogy öttagú bírói testület határoz majd a végeredményről. Három órával később megszületett a döntés: OEB és társai önhibájukon kívül hagyták el a pályát, s ez amúgy sem befolyásolta a végeredményt. Visszavonták az időbüntetéseket, és maradt minden a beérkezéseknek megfelelően. Björndalen fellélegezhetett, megvan a kettőből kettő.

Egy nap pihenő után az urak 20 km-es egyéni versenye következett négy lövészettel. A szám sajátossága, hogy ebben lövőhiba esetén nem kell büntetőkört futnia az elkövetőnek, hanem addigi idejéhez automatikusan hozzáírnak egy percet minden fent hagyott korongért. Ebben a szakágban tehát különösen felértékelődik, ha valaki pontosan céloz. Ole Einar Björndalen azonban nem lőtt valami jól, 3-szor is rontott, ami ugye 3 perc büntetést jelentett idejéhez, ugyanakkor futásban ismét ellenállhatatlan volt. 22-es rajtszámmal korán rajtolhatott, s tehetetlenül kellett néznie, ahogy jönnek egymásután az idejét ostromlók. Közülük öten is úgy állhattak oda az utolsó lövészethez, hogy ha leszedik valamennyi korongjukat, megnyerik a számot. Az ukrán Derizemlja, a horvát Fak, a francia Fourcade, az osztrák Landertinger és az orosz Cserezov azonban nem tudott élni a lehetőséggel. OEB harmadik aranyát nyerte a remekül hajrázó német Stephan előtt, harmadik a nap bombameglepetése, Jakov Fak lett.

A hölgyek 15 km-en versenyeztek ugyanebben a számban, Katie Wilhelm második pjongcsangi aranyát is megszerezte. Majd' 40 másodpercet vert a szlovén Teja Gregorinra, harmadik a norvég Tora Berger lett. Mindhárman egy-egy hibát vétettek, és ismét Wilhelm remek futóteljesítménye jelentette a különbséget.

Február 19-én rendezték az egyik legérdekesebb versenyszámot, a vegyes váltót, amelyben a két nőnek 6, a férfiaknak pedig 7.5 km-es kört jelöltek ki a szervezők. A várakozásoknak megfelelően óriási izgalmakat hozott a futam, amely a Marie Laure Brunet, Sylvie Becaert, Vincent Defrasne, Simon Fourcade összetételű francia csapat sikerével zárult. Az elejétől kezdve a svéd váltóval fej fej mellett rótták a köröket, aztán csatlakoztak hozzájuk a németek is, akiknél Michael Greis volt a befejező ember. Idegekkel és tüdővel azonban a francia Fourcade bírta a legjobban, lehajrázta Carl Johan Bergmannt, s a nem túl jó formában lévő, de hatalmas szívvel küzdő Greis hozta be harmadik helyre a német csapatot.

Szombaton a férfiak tömegrajtos és a hölgyek váltóversenyeit rendezték. Ole Einar Björndalennek kezében volt a negyedik aranyérme is: megnyugtató előnye tudatában állhatott oda a 15 km-es futam utolsó lövészetéhez, de két hibája azt jelentette, hogy üldözői utolérték és lehajrázták, a negyedik helyre csúszott vissza. A szám világbajnoka a 20 esztendős osztrák Dominik Landertinger lett honfitársa, Cristoph Sumann előtt, a bronzot az orosz Iván Cserezov szerezte meg. A női váltóban megszületett az oroszok első aranyérme is, a Szvetlana Szlepcova, Ana Buligina, Olga Medvedceva, Olga Zajceva összetételű csapat a németeket és a franciákat utasította maga mögé.

Vasárnap folytatódott az oroszok jó sorozata a női vonalon, a csapatban szerzett előző napi aranya mellé Zajceva begyűjtötte a 12.5 km-es tömegrajtos futamért járót is, így gyermeke születése után az idén visszatérő orosz versenyző már negyedik pjongcsangi érmének örülhetett. Ezüstérmet a szlovák színeket képviselő Kuzmina, bronzot pedig a svéd Jonsson szerzett.
Már csak a férfiak váltóversenye volt hátra, amelyben a várakozásoknak megfelelően a norvég, az osztrák és a német csapat öldöklő küzdelmét láthatták a nézők. Az utolsó embereknél már majdnem fél perccel vezettek az osztrákok, a norvégok befejező embere azonban – mondanom sem kell, Ole Einar Björndalen – egészen fantasztikus hajrába kezdett, és kis túlzással úgy előzte meg Cristoph Sumannt, mint aki szembejön, megszerezve az aranyérmet Norvégia számára. A győztes csapatot Emil Hegle Svendsen, Lars Berger, Halvard Hanevold és OB alkotta, ezüstérmesek lettek a kicsit csalódott osztrákok, a harmadik helyre pedig a németek futottak be.

Ole Einar Björndalen 4 aranyérmével a világbajnokság legeredményesebb sportolója lett, mögötte a német Katie Wilhelm 2 aranyat és 2 ezüstöt, Olga Zajceva pedig 2 arany- és 2 bronzérmet szerzett. Az összesített éremtáblázaton Norvégia végzett az élen a németek és az oroszok előtt.

SÍLÖVŐ-VB, PJONGCSANG

ÉRMEK
1. Norvégia 4 arany 1 ezüst 3 bronz
2. Németország 2 4 2
3. Oroszország 2 1 3
4. Ausztria 1 2
5. Svédország 1 1 1
6. Franciaország 1 1
7. Szlovénia 1
7. Szlovákia 1
9. Horvátország 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik