Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Vágólapra másolva!
2026.02.08. 10:48
null
Brunner Blanca is indulhat az olimpián (Fotó: Team Hungary)
Indulhat a milánói-cortinai téli olimpián a hódeszkás Brunner Blanca.

 

Brunner a 32 krosszos közé nem tudott bekerülni eredetileg, két hellyel csúszott le a kvótáról, ám amint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja vasárnap bejelentette: sérülés miatt ketten visszaléptek a mezőnyből, így Brunner olimpiai résztvevővé lépett elő, ő lesz a magyar csapat 16. tagja a játékokon.

„Tegnap még versenyem volt, úgyhogy anyáék nem akartak semmit sem mondani, miután beértem a célba, akkor tudtam meg, hogy valaki megsérült – nyilatkozta a MOB médiacsapatának Brunner Blanca.Akkor még nem volt biztos, hogy indulhatok az olimpián, de az igen, hogy ma elindulok Olaszországba, és meglátjuk, mi lesz…”

„Izgatott vagyok és nagyon boldog, a világ összes érzelmét átélem egyszerre. Egy biztos: készen állok! Ott leszek a rajtban és mindent megteszek, ami csak telik tőlem. A rajt előtt persze még teljesítenem kell a pályát, ez alapfeltétel, és lehet, hogy már holnap – az időjárástól függ. Hétfő, kedd és szerda az edzésnap, ezek közül bármelyik lehet, az is megtörténhet, hogy már holnap reggel ott kell állni a rajtban” – fogalmazott. Szakága selejtezőjére pénteken kerül sor.

A pekingi olimpikon Kozuback Kamilla big airben és slope style-ban küzdött a harminc indulási jog egyikéért, amelyekről három hellyel csúszott le.

 

Legfrissebb hírek

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
2 órája

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli olimpia: Büki Ádámért és Kónya Ádámért is szoríthatunk sífutásban – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
13 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – február 7-i összefoglaló

Téli olimpia 2026
13 órája

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
13 órája

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik