Fehérvári Koldus és királyfi

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 18:45
A Koldus és királyfi című klasszikus Mark Twain-regény jutott eszembe arról, hogy az NB I-ben 23 forduló után a Kecskemét áll a második helyen, a Fehérvár pedig a hátulról másodikon, miközben az anyagiak alapján ennek fordítva kellene lennie – mintha a két klub futballistái helyet cseréltek volna egy szezon erejéig.

De nem csak ezzel a szezonnal van gond a Fehérvárnál, régebb óta tart már ez a – nevezhetjük így – válság. Mivel a klub a költségvetését tekintve a Ferencváros mellett-mögött továbbra is kiemelkedik az NB I mezőnyéből, gazdasági eszközökkel ezt a mélyrepülést nem tudjuk megmagyarázni, vagyis ez egyértelműen szakmai válság.

Nem véletlenül emlegetiCser-Palkovics András polgármesteris Marko Nikolicot, és nem véletlenültárgyal már vele a hírek szerinta klub vezetése: az ő időszaka volt talán az utolsó olyan periódus, amikor szakmailag rendben volt a csapat.

Mintha akkor Nikoliccsal került volna be a hiányzó puzzle-darab a képbe, akárcsak nem sokkal később a Ferencvárosnál Szerhij Rebrovval. Tegyük hozzá, hogy akkoriban még a Videoton/Vidi járt a Ferencváros előtt, és nem fordítva: ebben az időszakban a játékospolitikája is lényegesen átgondoltabb, koncepciózusabb volt a fehérvári csapatnak. Ők alkalmazták például először azt az alapelvet, hogy a nemzetközi kupák nyári selejtezőire télen kell megerősíteni a csapatot, nem nyáron, közvetlenül a kupameccsek előtt vagy közben, amely aztán mára a Ferencvárosnál is gyakorlattá vált.

Ha most újra a Ferencvárossal hasonlítjuk össze a Fehérvár edzőválasztását – márpedig minden tekintetben csakis az FTC lehet a Vidi mértékadója –, akkor szinte üvölt a kontraszt: a zöld-fehérek rendre rutinos, nemzetközi edzői tapasztalattal rendelkező szakembert neveznek ki, a fehérváriak pedig gyakorlatilag pályakezdőket, de legalábbis olyanokat, akik edzőként még egyetlen mecset sem vívtak azon a porondon, ahová a Vidi igyekszik, vagyis a nemzetközi kupákban. Huszti/Toldi, Boris, Szabics, Márton mind ez a kategória.

Szimpatikusnak is mondható az, hogy a Fehérvár rendre esélyt ad a pályájuk elején járó vagy eddig még csak alacsonyabb szinten dolgozó edzőknek, de ezt a feladatot inkább középcsapatoknak kellene felvállalniuk, nem egy ilyen szintű játékoskerettel, ilyen költségvetéssel dolgozó klubnak. Mintha a Formula–1-ben a Red Bull folyamatosan a mezőny végén köröző pilótákat ültetne be az autójába Verstappen helyett, hátha bejönnek – nem véletlenül nem láttunk még ilyet. A fiatalabb, tapasztalatlanabb edzők bizonyára olcsóbbak, mint a Ferencváros trénerei, de ha annyi pénzt invesztál egy klub a játékosai fizetésébe, mint a Vidi, akkor nemcsak felesleges, hanem egyenesen pénzkidobás az edzőn spórolni. Ha egy vagy két ilyen edzőt próbált volna ki a Fehérvár több rutinos szakember mellett, az még teljesen normális lenne, de ez a sorozatos kísérletezés számomra érthetetlen.

Székesfehérváron ráadásul van hagyománya a szokatlan húzásoknak edzőkérdésben: talán világrekordnak is mondható, hogy a klub történetének első két bajnoki címét szerző edzőnek egyaránt mennie kellett az ünneplés után. Mezey Györgyöt Paulo Sousa váltotta 2011-ben (bár ennek lépésnek legalább látható volt a hosszú távú célja), majd Joan Carrillót Bernard Casoni 2015-ben. Nem akarok ennyiből megfellebbezhetetlen következtetést levonni, de ezt összerakva az elmúlt évek történéseivel, amikor – ezen a szinten – zöldfülű edzők irányították a csapatot, az embernek az a benyomása támad, hogy a klubvezetés mintha azt érezné, nincs is szüksége minőségi edzői koncepcióra, mert a játékosállomány és a klubmodell biztosítja az eredményeket. Ehhez képest a(zegyik) korábbi sportigazgató, Kovács Zoltán éppen azt a megfejtést adta a távozása után egy nyilatkozatban, hogy a magyar futballban edzőt kell igazolni, nem játékost, de ez látványosan nem működött és most sem működik a csapatnál.

És ha már így beleástunk a múltba: az is kijelenthető, hogy ennek a klubnak nem három bajnoki címnél kellene tartania, hanem lényegesen többnél. A Debrecen „aranykorszakának” végétől a Ferencváros Rebrovval kezdődött felemelkedéséig a Videotonnak kellett volna nyernie gyakorlatilag az összes bajnoki címet a klub háttere, anyagi-szakmai lehetőségei alapján, de „csak” hármat sikerült. Látványos példája volt ennek a Honvéddal szemben elbukott első hely 2017-ben, pedig akkor is volt rutinos edző a kispadon Henning Berg személyében – hogy aztán utána jöjjön Nikolic.

Persze ha most esetleg visszatér a szerb edző, az sem garancia mindenre, lásd akár Carrillo visszatérését Nikolic kirúgása után – a futball és minden csapatsport jellegzetessége, hogy a klub, az edző és a játékosállomány egy csomagot alkot, ennek a hármasnak a megfelelő minősége és harmóniája szükséges a sikerhez (ez a sokat emlegetett „kémia”), és Nikolicnak most mindent elölről, a nulláról kellene kezdenie.

Az anyagiak kétségkívül rendelkezésre állnak – a Fehérvár költségvetése még annak ellenére sincs jelentősen lemaradva a Ferencvárosétól, hogy az FTC rendre komoly összegeket keres a nemzetközi kupaszerepléssel. (A két büdzsé közötti különbség kisebb, mint amekkora az zöld-fehérek UEFA-tól kapott juttatása, vagyis a hazai bevételei a Fehérvárnak nagyobbak.)

A Koldus és királyfinak persze happy end a vége, ahol a királyfi visszakerül a helyére, és a koldus sorsa is jóra fordul – ez a végkifejlet a magyar futballnak is jót tenne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik