Egyszerű válasz lenne, hogy ilyen erős liga az NB I, mert itt még az Európa-konferencialiga csoportköréből veretlenül továbbjutó FTC is csak második lehet, de a komoly indok ennél nyilván bonyolultabb.
Sokan úgy vélik, ez a helyzet megcáfolja azt a sportgazdasági alapigazságot, hogy a pénzügyek szinte teljes mértékben meghatározzák a szakmai eredményeket. Ez nem így van: a Paks éppen hogy megerősíti ezt a tételt. A hangsúly ugyanis azon van, hogy „szinte” – 100%-os összefüggés soha nincs, a futballban ez legfeljebb 80-90%-os lehet. Ez sokkal alacsonyabb, mint a többi sportágban, ahol bőven 90% feletti a korreláció – egyebek mellett ezért is a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja.
Folytassuk a magyar vs. légiós kérdéssel, amelyben szerintem kifejezetten sok az előítélet.
Az, hogy melyik csapat tud meghatározó lenni a magyar bajnokságban és felvenni a harcot a (szó szerint) másik ligában játszó Ferencvárossal, alapvetően a szakmai munkán és nem a játékosok nemzetiségén múlik. Csak két példa: a Vasas a tavalyi bajnokságban ugyanúgy csak magyar futballistákat szerepeltetett, mint a Paks, mégis csont nélkül kiesett, holott a játékosai vélhetően még jobban is kerestek, mint a paksiak. A Kisvárda nemrég úgy végzett a dobogón az NB I átlagánál alacsonyabb költségvetéssel, hogy zömében külföldiekre épített. A kulcs mindig a szakmai munkában van, hogyan tudnak a klubban csapatot formálni a rendelkezésre álló játékosanyagból, illetve – függetlenül nemzetiségtől és bérigénytől – a klubhoz illeszkedő profilú játékosokat szerződtetnek-e.
Korábbanírtam már arról, hogy az NB I mezőnye mennyire kiegyenlített amiatt, hogy az MLSZ központi támogatásai miatt a legtöbb csapat hasonló nagyságrendű költségvetéssel dolgozik. Egyértelmű, hogy ebben a helyzetben a szakmai munka és egyéb tényezők (mint például a helyi közösség ereje) tud különbséget tenni.
Végre tudná hajtani ugyanezt tartósan több más csapat is? Nos, a Paks játékospolitikája igen nehezen, vagy egyáltalán nem másolható. Ezt a politikát úgy foglalhatnánk össze röviden, hogy a megfizethető árú (azaz fizetési igényű) magyar futballistákat gyűjtik össze, akik más NB I-es csapatoknál talán nem is tudnának elhelyezkedni. Emellett kapnak már szerepet saját nevelésű fiatalok is, de jellemzően csak kiegészítő emberként. (Az olyan helyi veteránokra, mint Böde Dániel vagy Szabó János, a lokális kötődés mellett a fenti alapprofil is igaz, vagyis megfizethető magyarok, akik itt tudnak igazán szóhoz jutni. Bognár Györgyszombati nyilatkozatapedig jól mutatja a fiatalok beépítésének korlátait.)
Mondhatjuk azt, hogy ezzel a Paks egy szűk piaci rést, niche-t használ ki a magyar futballban. Ebből következik, hogy ha több más csapat is ugyanezekre a játékosokra vadászna (például a légiósok helyett), akkor szétkapkodnák őket, egyszerűen elfogynának. Nincsen ugyanis annyi megfelelő minőségű magyar játékos a rendszerben, akikkel fel lehetne tölteni 12 olyan csapat játékoskeretét, amelyek jellemzően (több)milliárdos költségvetéssel dolgoznak, vagyis a környező országokkal összehasonlítva kifejezetten fizetőképesek. A légiósok magas száma az NB I-ben ezért nem egy hiba a rendszerben, nem a klubvezetők ostobaságának következménye, hanem a magyar játékosképzés problémáinak tünete.
De vissza a Pakshoz: ők tökéletesen használják ki a maguk piaci rését, és gazdálkodnak azokból a játékosokból, akikben van érték, de ebben a rendszerben sok helyen mégis kiesnének a rostán. Mindez természetesen nem működne a megfelelő szakmai munka nélkül, ugyanakkor ennek a stratégiának nyilvánvalóan van kockázata is: 2020-ban például szó szerint csak néhány centin múlt, hogy nem esett ki a csapat az NB II-be.
Arra, hogy miért nem működne ez a modell minden magyar klubnál, itt az NSO-n nem tudok jobb példát mondani a nyomtatott Nemzeti Sport napilapnál: évtizedekre visszamenőleg a legnagyobb példányszámú országos napilapok között van (függetlenül attól, hogy ezek a példányszámok az ezredforduló óta – minden sajtóterméknél – meredeken zuhannak), de soha senkinek nem sikerült még másik sportnapilapot hosszabb ideig fenntartani. Egyszerűen azért, mert az újság mindig is egy piaci szegmenst töltött be, de ebben a szegmensben soha nem volt annyi potenciális olvasó, amennyi több ilyen profilú napilapot is el tudott volna tartani.
A Paks működése a fentiek mellett gazdasági oldalról is hordoz figyelemre méltó jegyeket: rendkívül dicséretes, ahogy megpróbálják a speciális sportszakmai helyzetüket marketingszempontból is hasznosítani. Bizonyára minden magyar futballszurkoló látta már „A magyar csapat!” feliratot a paksi stadion reklámtábláin, honlapján vagy akár a szurkolói sálakon – ez egyértelműen megragadja a klub fő márkaértékét. Már önmagában példaértékű, hogy a klubnak van egy szlogenje, márkaüzenete: a magyar futballban és úgy általában a magyar sportban ez kivételes, sajnos ilyen alapvető házi feladatokat sem végeznek el a legtöbb magyar sportszervezetnél. Ráadásul ez egy kifejezetten ötletes üzenet, amely – megfelelő (marketing)kommunikációval – képes lehet arra is, hogy bevételi oldalról is hasznosítsa játékospolitika sajátosságát.
Csak így tovább!
