Pirlo, a szenvedélyes Playstation-játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 09:56
null
Andrea Pirlo (forrás: abola.pt)
Andrea Pirlo, a Juventus ikonja, nemrég megjelent életrajzi könyvében (Penso quindi gioco) mesélt arról, milyen szenvedélyes Playstation-őrült.

A 33 éves – mostanában szakállas – játékos azt írta, hogy amikor a Milanban játszott, Alessandro Nestával volt egy szobában, és órákon át nyomogatták a konzol gombjait.

„A kerék után a legnagyszerűbb találmány a PlayStation. Nestával együtt csodálatos éveket töltöttük el Milanellóban. Korán felkeltünk, 9 órakor reggeliztünk, aztán bezárkóztunk a szobába, és elővettük a játékot. Utána jött az edzés, az ebéd, majd vissza a szobáb délután négyig."

„A küzdelmeink valóságos adrenalinlöketek voltak. Én a Barcelonával voltam, Sandrino is. A Barca a Barca ellen. A kedvencem Samuel Eto'o volt, aki mindenkinél gyorsabban futott. Ennek ellenére gyakran vesztettem. Eldobtam a kontrollert, visszavágót követeltem, aztán megint vesztettem. Egyedül azzal nem védekezhettem, hogy jobb az edzője, mint az enyém. Pep Guardiola volt az edző nála és nálam is. Legalább a kispadon egyenlők voltunk."

Legfrissebb hírek

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Leao gólja döntött, a Lazio legyőzésével a Serie A élére állt a Milan

Olasz labdarúgás
2025.11.29. 22:59

Gyász: elhunyt az olasz válogatott korábbi kapusa

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 13:18

Luka Modric fénye a társakat is beragyogja – exkluzív interjú Aldo Dolcettivel

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 06:32

„Egy ilyen vereség nyomot hagyhat maga után” – Cristian Chivu az elbukott milánói derbiről

Olasz labdarúgás
2025.11.24. 10:03

Rekordot döntött a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.30. 10:27

Megvan Lookman idénybeli első bajnoki gólja, az Atalanta egy pontot otthon tartott a Milan ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.28. 22:45
Ezek is érdekelhetik