„Megragadta a hajam, és…” Vele csalta meg CR Irina Sejket?

2015.08.31. 14:30
Cristiano Ronaldónak nem sok nyugalmat hagynak a britek. Most épp a The Sun állt elő egy pletykával, amit finoman szólva kétkedéssel fogadunk.

A történet főszereplője egy brazil hölgy, Diana Satilho, akire állítólag a Facebookon talált rá a Real Madrid portugál klasszisa – már ez is dicséretet érdemlő tett, nekünk ugyanis nem sikerült rálelnünk a közösségi oldalon Satilho kisasszonyra.Diana Satilho, akire állítólag a Facebookon talált rá a Real Madrid portugál klasszisa – már ez is dicséretet érdemlő tett, nekünk ugyanis nem sikerült rálelnünk a közösségi oldalon Satilho kisasszonyra.

CR-nek nem sok nyugalmat hagynak a britek (Fotó: Reuters)
CR-nek nem sok nyugalmat hagynak a britek (Fotó: Reuters)

Állítólag CR egy üzenetet küldött, melyben jelezte, szívesen megnézné a brazil lányt, méghozzá meztelenül.

„Három évvel ezelőtt keresett meg Cristiano, és közölte, szívesen megnézné közelebbről a melleimet, beleszeretett ugyanis a »lányokba«” – kezdte történetét Diana Satilho, aki állítja, vele csalta meg Irina Sejket a portugál.

„Végül tavaly, a vébé alatt Brazíliában futottunk össze. Szeptemberben egy este háromszor szeretkeztünk. Egy hotelban találkoztunk, elvette a mobilomat, majd megragadta a hajamat és bevonszolt a szobájába…” – árulta el a The Sunnak Diana Satilho.

„Megragadta a hajam, és…” Vele csalta meg CR Irina Sejket? (Fotó: 101greatgoals.com)
„Megragadta a hajam, és…” Vele csalta meg CR Irina Sejket? (Fotó: 101greatgoals.com)

Azt már mindenki döntse el maga, hogy vajon CR valóban beáldozta-e az Irinával való kapcsolatát a brazil hölgyért.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36
Ezek is érdekelhetik