Megható misszió: afrikai fiú után nyomoz a belga válogatott - sikerrel jár?

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 13:33
null
Őt keresi Dries Mertens (Forrás: The Telegraph)
Kemény fába vágta a fejszéjét Dries Mertens, a Serie A-ban szereplő Napoli támadója. A belga válogatott szélső elhatározta, hogy megtalál egy fiút a nyugat-afrikai Guineában, akit a National Geographic Instagram-oldalán szúrt ki.

 

Hogy miért olyan fontos a 27 éves játékos számára a fotón látható fiú? Mert egy Mertens-mezben látható a képen, miközben egy iskolai órán vesz részt. A fotó egy Meliandou nevű faluban készült. Ezen a környéken tört ki 2013-ban az Ebola-járvány, amely azóta is áldozatokat követel.

Mertens meglátta a képet és azonnal nyomozni kezdett. A Twitteren szólította meg Pete Mullert, a fotó tulajdonosát. „Tudsz nekem segíteni? Kapcsolatba szeretnék lépni ezzel a fiúval” – írta a nápolyi szélső a Twitteren, majd egy következő bejegyzésben hozzátette: „Szeretném megajándékozni a legutóbbi mezemmel. Nagyszerű a fotó és ez is egy nagyszerű projekt lehetne.”

Pete Muller, a fotós hamar válaszolt is, privát üzenetben kereste meg Mertenst, s örömmel állt a futballista rendelkezésére.

Nyilvánvaló, hogy a Mertens-mezben tanárát hallgató fiú nem tudja, hogy kinek a mezét is hordja, talán a csapat nevéről sem hallott még, ennek ellenére dicséretes a gesztus Mertenstől, akit nemcsak az érzései ragadtak el, hanem a meghatódottságát tettek is követték. Izgatottan várjuk a fejleményeket!

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Gálának indult, majd Belgium csak nagy nehezen múlta felül a walesi válogatottat

Foci vb 2026
2025.06.09. 22:50

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik