Down-szindrómás futsaljátékost igazolt a brazil Corinthians

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 14:36
null
Romarinho és társai hamar befogadták Caio Tadeu Batistát (Forrás: You Tube)
Március 21. a Down-szindróma világnapja volt, az alkalom előtt tisztelegve különleges gesztussal állt elő a brazil Corinthians labdarúgócsapata: formálisan szerződtették Caio Tadeu Batistát, a brazil Down-szindrómás sportolók futsalválogatottjának egyik tagját, aki pár napra csatlakozott a klub keretéhez.

Caio megismerkedett újdonsült csapattársaival, részt vett az edzésen, a konditeremben és a labdás tréningen egyaránt, majd tizenegyes rúgások gyakorlásával zárta a foglalkozást. Ezt követően egy hivatalos sajtótájékoztató keretében bemutatták a sajtó képviselőinek.

És ez még csak a kezdet volt.

Két nappal később Caio teljes harci díszbe öltözött, és pályára is lépett a 2012-es klub-vb győztesének állami bajnoki mérkőzésén az Atletico Sorocaba ellen.

Bár a meccsen nem játszott, a bemelegítésnél és a kezdő sípszó előtti kézfogásoknál végig ott volt a csapattal. A közönségtől elismerő tapsot kapott, amire meghajlással felelt. A találkozót 3–0-ra a Corinthians nyerte meg Romarinho mesterhármasával.

Caio a „nép csapatánál” töltött napok alatt végig egy a testére rögzített GoPro kamerát viselt, így saját szemszögéből is készült egy összefoglaló a kalandról, a végeredmény pedig egyszerre lett lenyűgöző és megható.

Legfrissebb hírek

Két lábbal ráállt a labdára, a Depay-szabály értelmében meg is büntették – videó

Minden más foci
2026.01.27. 12:45

Komplikációkkal terhelt szívműtéten esett át Roberto Carlos

Minden más foci
2025.12.31. 14:22

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2025.12.22. 07:45

Ilyet még nem látott: nyomkövetővel a lábán lépett pályára a börtönből szabadult brazil futballista

Minden más foci
2025.12.02. 16:06

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Hazatért Brazíliába a Real Madridnál is megfordult támadó középpályás – hivatalos

Minden más foci
2025.08.09. 13:51

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2025.06.17. 13:37
Ezek is érdekelhetik