Ha legyőzöd Vettelt, kétszer ihatsz - a Lotus új szabályai

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 17:35
null
Az új „szabályok” értelmében vajon ki lett volna a bajnok? (Fotó: Reuters)
A következő évtől a Formula-1-es világbajnokság záró futamán dupla pontokért versenyeznek a pilóták a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétfőn bejelentett szabályváltozásai alapján. A Lotus-istállónak ez még kevés volt, így a britek kidolgozták saját szabályrendszerüket, amely remélhetőleg minden csapatra érvényes lesz a jövőben. Egy biztos, ezekkel a szabályváltoztatásokkal sokkal lelkesebben várnánk a márciust!

A LOTUS-ISTÁLLÓ 18 ÚJ SZABÁLYA A 2014-ES SZEZONRA:

1. Az a versenyző, aki rendelkezik legalább egy Rosco nevű háziállattal (Lewis Hamilton ebét véletlenül pont így hívják), mindig a rajtrács utolsó helyéről kell, hogy induljon. A szabály csak páros napokon érvényes, áprilisra nem vonatkozik.

2.
Az a versenyző, aki az időmérő napján ünnepli születésnapját azonnal a pole-ból indulhat, kap tíz pontot és nyer egy boxlátogatást a Ferrarinál.

3. Az a versenyző, aki „igen, persze” válaszokat ad a sajtókonferencián, fel lesz pofozva. Minden egyes alkalommal.

4.
Az a versenyző, aki gumit éget a verseny végén (angol kifejezéssel donut, azaz nyersfordítással fánk), annyi fánkot köteles is megenni a pitben a leintés után, ahányat a pályára felrajzolt.

Jövőre már nem éri meg égetni a gumit (Fotó: espnf1.com)
Jövőre már nem éri meg égetni a gumit (Fotó: espnf1.com)

5. Az a versenyző, aki hajstílust akar váltani, köteles a csapatot értesíteni három nappal a tervezett fodrászlátogatás előtt. Súlybüntetések előfordulhatnak.

6. Az a csapat, amely a Twitteren az „amusing” (magyarul élvezetes, szórakoztató) hashtaget használja, azonnali kikérdezésen vesz részt, és súlyos büntetésekre számíthat.

7. Minden pilóta köteles a csapat goromba üzenetére még gorombább stílusban válaszolni.

8. Minden pilóta menedzsere köteles legalább egy versenyen igazat mondani.

9. Az a csapat, amely a legrondább autót tervezi, pontjai 15 százalékát elveszíti a szezon végén.

10. Az a csapat, amely egy reality celebet vonultat fel a boxban a versenyen, köteles a következő futamon azt a hírességet az autóba ültetni, és elindítani az egyik pilótája helyett.

11. Az a csapat, amely négynél több embert alkalmaz a technikai vezetői posztra, köteles a következő évadtól Legóból építeni az autóját.

12. A saját fejlesztésű, extra lóerő előállítására szolgáló eszközök csak és kizárólag laza nevekkel érvényesek, így például a „Stingray 2000 Optimiser” rendben van, viszont a „Keith” sajnos nem elfogadható.

Az új kő-papír-olló szabállyal a végeredmény így döntetlen (Fotó: twitpic.com/9lf0ov)
Az új kő-papír-olló szabállyal a végeredmény így döntetlen (Fotó: twitpic.com/9lf0ov)

13. A világbajnokságban a pontok eloszlását a versenyek helyett kő-papír-ollóval, esetleg ketrecharccal lehet eldönteni.

14. Minden, a verseny közben kialakult vitát egy üveg vörösbor és Inoue Taki jelenléte mellett kell rendezni.

15. Az a csapat, amely kihagyja a szezon előtti teszteket, köteles részt venni a Dél-koreai Nagydíjon (amely az idén már nem szerepel a versenynaptárban), de pontot nem kaphat.

16. Ha egy versenyző célba ér úgy, hogy az autójának csak két kerekét használja, dupla pontot kap.

Az új szabályok nem kedveznek Vettelnek (Fotó: thesun.co.uk)
Az új szabályok nem kedveznek Vettelnek (Fotó: thesun.co.uk)

17. Azok a versenyzők, akiket Sebastian Vettelnek hívnak, kötelesek a kerékcseréiket egyedül végrehajtaniuk.

18. Az a versenyző, aki legyőzi Sebastian Vettelt, kétszer ihat a bárnál a futam után.

Legfrissebb hírek

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2025.11.14. 12:54

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18
Ezek is érdekelhetik