Mourinho ölelése maga a mennyország! - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.29. 11:22
null
Mourinho gólöröme egy szurkolót duplán boldoggá tett (forrás: Daily Mail)
Amikor Terry Kent Chelsea-szurkoló kilátogatott a Manchester City elleni meccsre, még nem tudta, hogy aznap főszereplővé lép elő maga is. Igaz, ehhez kellett José Mourinho lelátós gólöröme is. Most Terry elmondta, hogyan is történt a dolog.

„Ez a legnagyobb dolog az egész életemben! Kétéves korom óta vagyok klubtag. Apám bérletes, és vele voltam kint, hisz én is bérletes vagyok."

„Gyerekkorom óta minden hazai meccsen ott vagyok, de ez volt a legnagyobb dolog. Azóta is állandóan ezen jár az agyam."

„Igazából ott ültünk, ahol nem is ülhettünk volna, mivel valami történt azokkal, akik ott szoktak ülni, szóval átmentünk. Vagyis totális mázli volt, hogy együtt ünnepelhettem Mourinhóval."

„Paulo Ferreira volt a közelben egy fiúval, aki szerintem Mourinho fia volt, úgyhogy az egész meccsen rengetegen fényképezték őket."

„Éppen azt beszéltem az apámmal, hogy az egy egy nem is olyan rossz eredmény, hiszen a City volt az esélyesebb. Papíron jobbak nálunk, szóval a döntetlen egész jó."

„Jobbak voltak nálunk. Aztán bejött Torres, és mindig arra gondoltam ezután, hogy »Istenem, miért kellett behozni éppen őt«. Minden reményem elszállt."

„Amikor aztán berúgta a másodikat, az csodás volt. De a Mourinhóval való találkozás után még azt is elfelejtettem, ki rúgta a gólt. Minden más kitörlődött."

Egy ölelés Mouval a világ legjobb dolga (forrás: Daily Mail)
Egy ölelés Mouval a világ legjobb dolga (forrás: Daily Mail)

„Apám nem is látta az egész ölelkezést, és a szememre hányta, miért nem szóltam neki, hogy itt van. De hát nem fordulhattam meg, és mondhattam neki, hogy »fater, Mourinho megölelt, gyere, csatlakozz hozzánk te is«... Tíz másodperc volt az egész, és már ment is."

„Én vagyok a legszerencsésebb Chelsea-szurkoló a világon. Hihetetlen. Amikor a meccs után elmentünk sörözni, minden szurkoló azt mondta, hogy benne vagyok minden híradóban."

Mint ismeretes, Mourinho a közönség sorai közé szaladt, hogy a fiával ünnepelje Torres szinte az utolsó pillanatban szerzett – győztes – gólját.

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
18 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
23 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55