Egy kecske is jobb nálad! A City-kapust szétszedik a Twitter-trollok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 15:08
null
A fatális hiba utáni és Torres gólja előtti pillanat (Forrás: Action Images)
A szombati el Clásico árnyékában a hétvége egyik legjobban várt futballmeccsét vívta Londonban a Chelsea és a Manchester City. Az angol bajnoki címre a fogadóirodák által a legesélyesebbnek tartott két csapat összecsapása az utolsó pillanatokban dőlt el, amikor Matija Nasztaszics és Joe Hart megajándékozta Fernando Torrest egy három pontot érő góllal. Az elmúlt hetekben sokadszor betliző City-kapus minden bizonnyal már a háló zördülésének pillanatában tudta, nehéz napoknak néz elébe.

HART ÉS NASZTASZICS HIBÁJÁT IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI!


„Még Ross Turnbull is jobban véd nálad!” – zúgott a zrika Hart nyakába Nando, a kölyök győztes gólja után a Stamford Bridge közönségétől, utalva a londoni kékek egykori harmadik számú kapusára. De ez csupán a kezdet volt.

Vasárnap este és hétfő délelőtt a Twitteren indult világhálót hódító útjára a #GoalkeepersBetterThanHart (#JobbKapusokHartnál) hashtag: a mókának az a lényege, hogy a felhasználók olyan sportolók, hírességek, bizonyos esetekben pedig állatok képeit posztolják, akik szerintük jobban teljesítenénk a gólvonalon Hartnál, akit a City drukkerei nemrég még a világ legjobbjai közé soroltak, most meg csaknem tíz gólt kérnek számon rajta az elmúlt két-három hónap benyelt dugóinak terméséből.

A chieli menedzser, Manuel Pellegrini is többször fontolgatta már, hogy a cserepadra ülteti az angol válogatott egyesét, ha tényleg megteszi, a gúnyolódó trolloktól csenhet pár szabadon igazolható ötletet, ha a kispadot koptató román óriás, Costel Pantilimon nem lenne elég jó neki.

Cikkünkben a twitterezők legjobb, legviccesebb ajánlatait gyűjtöttük össze, IDE kattintva akár órákon át lehet szemezgetni a pályázatok között.

Random dagi kapus (Forrás: Twitter)
Random dagi kapus (Forrás: Twitter)

Stevie Wonder (Forrás: Twitter)
Stevie Wonder (Forrás: Twitter)
John Terry - hátvéd (Forrás: Twitter)
John Terry - hátvéd (Forrás: Twitter)
Egy kecske (Forrás: Twitter)
Egy kecske (Forrás: Twitter)
Mamadou Sakho - hátvéd (Forrás: Twitter)
Mamadou Sakho - hátvéd (Forrás: Twitter)
Egy totyogó kisgyerek (Forrás: Twitter)
Egy totyogó kisgyerek (Forrás: Twitter)
John O'Shea - hátvéd (Forrás: Twitter)
John O'Shea - hátvéd (Forrás: Twitter)
Egy mély növésű kapus (Forrás: Twitter)
Egy mély növésű kapus (Forrás: Twitter)
Legfrissebb hírek

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32
Ezek is érdekelhetik