Újító Barca, kommandós Napoli - a topligák összes meze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.01. 10:45
Amikor az európai futball nagyüzeme a nyári vakációját tölti, nem sok izgalom jut a labdarúgás szerelmeseinek. A júliusban fokozatosan beinduló nemzetközi kupaselejtezők mellett a nyári transzferdömping és az új szezonra készült mezek érkezése tölti el izgalommal teli várakozással a szurkolókat. Így aztán e dresszeket szándékoztuk egy – reményeink szerint – minden igényt kielégítő listába gyűjteni, hogy a futballbarátok egy helyen, mindössze pár kattintással elérjék az öt európai topliga (a Premier League, a Bundesliga, a Serie A, a Primera División és a Ligue 1) összes csapatának 2013–2014-es idényre kiadott szerelését.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik bajnokság mezei a legvagányabbak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A felsorolás még nem teljes, hiszen akadnak klubok, ahol még várnak az új garnitúrák felfedésével, persze azért a legtöbb helyen már túlestek az ilyenkor szokásos „divatbemutatón”, mint az idegenben a katalán zászló színeibe öltöző Barcelona, a merész terepmintás felsővel sokkoló Napoli, vagy a meztelenkedő hölgyekkel kacérkodó Augsburg.

Listánk folyamatosan frissül, így érdemes idővel vissza-visszanézni, és a 2013-as őszi futballdivat darabjai között szemezgetni. Ha egy-egy csapat már hivatalosan kiadott szerelése elkerülte a figyelmünket, örömmel fogadjuk olvasóink észrevételeit, hogy gyűjtésünk a lehető leghamarabb teljes legyen.

PREMIER LEAGUE


• Arsenal: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Aston Villa: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Cardiff City: HAZAIIDEGENBELI&HARMADIK
• Chelsea: HAZAIIDEGENBELIHARMADIKKAPUS
• Crystal Palace: HAZAIIDEGENBELI
• Everton: HAZAI IDEGENBELI
• Fulham: HAZAI IDEGENBELI
• Hull City: HAZAIIDEGENBELI
• Liverpool: HAZAI • IDEGENBELIKAPUS
• Manchester City: HAZAIIDEGENBELI

Az új mezgyártó nem változtatott a Man. City hazai mezén
Az új mezgyártó nem változtatott a Man. City hazai mezén

• Manchester United: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Newcastle United: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Norwich City: HAZAI IDEGENBELI
• Southampton: HAZAIIDEGENBELI
• Stoke City: HAZAIIDEGENBELI
• Sunderland: HAZAIIDEGENBELI
• Swansea: HAZAI&IDEGENBELI
• Tottenham: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• West Bromwich Albion: HAZAIIDEGENBELI
• West Ham United: HAZAIIDEGENBELI

BUNDESLIGA

• Augsburg: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK (18+)
• Bayer Leverkusen: HAZAI
• Bayern München: HAZAIHARMADIKKAPUS
• Borussia Dortmund: HAZAIIDEGENBELIHARMADIKKAPUS1KAPUS2


Az újonc Hertha különc mezzel készült a visszatérésre
Az újonc Hertha különc mezzel készült a visszatérésre

• Borussia Mönchengladbach: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Eintracht Braunschweig: HAZAI&IDEGENBELI
• Eintracht Frankfurt: HAZAIIDEGENBELI
• Freiburg: HAZAIIDEGENBELI
• Hamburger SV: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Hannover: HAZAIIDEGENBELI
• Hertha BSC: HAZAIIDEGENBELI
• Hoffenheim: HAZAIIDEGENBELI KAPUS
• Mainz: HAZAI
• Nürnberg: HAZAI
• Schalke: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Stuttgart: HAZAIIDEGENBELI
• Werder Bremen: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Wolfsburg: HAZAIIDEGENBELI

PRIMERA DIVISIÓN

• Almería: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Athletic Bilbao: HAZAIIDEGENBELI
• Atlético Madrid: HAZAIIDEGENBELI
• Barcelona: HAZAI&IDEGENBELIKAPUS


Idegenben a katalán zászló színeit viseli majd a Barcelona
Idegenben a katalán zászló színeit viseli majd a Barcelona

• Celta Vigo: HAZAI&IDEGENBELI
• Elche HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Espanyol: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Getafe: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Granada: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Levante: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Málaga: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Osasuna: HAZAIIDEGENBELI
• Rayo Vallecano: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK&KAPUS
• Real Betis: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK&KAPUS
• Real Madrid: HAZAI&KAPUSIDEGENBELI
• Real Sociedad: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Real Valladolid: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Sevilla: HAZAIIDEGENBELI
• Valencia: HAZAIIDEGENBELIKAPUS
• Villarreal: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK&KAPUS

SERIE A

• Atalanta: HAZAIIDEGENBELI&HARMADIK
• Bologna: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Cagliari
• Catania: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Chievo
• Fiorentina: HAZAI IDEGENBELIKAPUS
• Genoa: HAZAI&IDEGENBELI
• Hellas Verona:
• Internazionale HAZAIIDEGENBELI

KEK-győztes időket idéz a Juventus második szerelése
KEK-győztes időket idéz a Juventus második szerelése

• Juventus HAZAIIDEGENBELI HARMADIK
• Lazio: HAZAIIDEGENBELI HARMADIK&KAPUS
• Livorno
• Milan: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Napoli: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Parma: HAZAIIDEGENBELI&HARMADIKCENTENÁRIUMI
• Roma: HAZAIIDEGENBELI
• Sampdoria HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK&KAPUS
• Sassulo
• Torino: HAZAIIDEGENBELIHARMADIKKAPUS
• Udinese HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK&KAPUS

LIGUE 1

• AC Ajaccio: HAZAI
• Bastia: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Bordeaux: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Evian TG: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Guingamp: HAZAI IDEGENBELI
• Lille: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK

Franciaországban a Lille és a Bastia nyerte a vagányság versenyt
Franciaországban a Lille és a Bastia nyerte a vagányság versenyt

• Lorient: HAZAI
• Monaco: HAZAIIDEGENBELI
• Montpellier: HAZAI&IDEGENBELI
• Nantes: HAZAI
• Nice: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• O. Lyon: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• O. Marseille: HAZAI IDEGENBELI HARMADIK
• PSG: HAZAI IDEGENBELI
• Reims
• Rennes: HAZAIIDEGENBELIHARMADIK
• Saint-Étienne: HAZAIIDEGENBELI
• Sochaux: HAZAIIDEGENBELI
• Toulouse: HAZAI&IDEGENBELI&HARMADIK
• Valenciennes: HAZAI

A felhasznált képek forrása:

Football Kit News

Football shirt Culture

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
5 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
19 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43
Ezek is érdekelhetik