Csomagtartóban menekült a behajtók elől a Man. United portugál szélsője

2013.07.21. 13:33
null
Nem akarunk vészmadárkodni, de attól tartunk, jogos a Bébé arcán látható ijedtség (Fotó: Action Images)
Sir Alex legrosszabb igazolása, Bébé nem utazhatott el az ázsiai túrára, de így sem unatkozik otthon.

Az egykori állítólagos portugál hajléktalanválogatott-játékos – a keretbe behívták, de a csapatban soha nem lépett pályára hivatalos meccsen – Sir Alex Ferguson talán legrosszabb igazolása (azért ne feledkezzünk meg Djemba-Djembáról, Taibiról vagy Klébersonról sem...), szegény Bébé már három éve van a Manchester Unitednél, de mindeddig csupán hét mérkőzésen lépett pályára az első csapatban.

Nos, a még mindig csak 23 esztendős szélső idén sem került közelebb a csapattagsághoz, legalábbis erre vall, hogy David Moyes menedzser nem vitte magával az együttes ázsiai-óceániai túrájára. Bébé így Carringtonban készül az U21-es kerettel – de unatkozásról szó sincs. A goal.com beszámolója szerint az elmúlt hétvégén végrehajtók jelentek meg a United edzőtáboránál, akik Bébét keresték, azonban a klub biztonsági emberei nem engedték be őket.

Előbb vagy utóbb úgyis megtalálják. Ha nem Big Chris, akkor valaki más...
Előbb vagy utóbb úgyis megtalálják. Ha nem Big Chris, akkor valaki más...

A dolog ekkor drámai fordulatot vett: a behajtók ugyanis hamarosan rendőri erősítéssel tértek vissza, azonban az egyenruhások gyorsan tisztázták, hogy itt két fél magánjogi vitájáról van szó, amihez nekik – egyelőre – nincs közük, így aztán távoztak is.

És távozott Bébé is: méghozzá egyik nagyvonalú csapattársa kocsijának csomagtartójában. Az nem derült ki, kinek és mennyivel tartozik az annak idején 7.4 millió fontért igazolt reménység, de jobb, ha tudja: előbb-utóbb úgyis meg fogják találni.

Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
13 órája

Liam Rosenior: Rendkívül csalódott vagyok, de nem érzem, hogy nyomás alatt lennék

Angol labdarúgás
2026.04.19. 11:58

Nem játszott jól, de fontos győzelmet aratott a Manchester United a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.18. 22:55

„Egyszerűen sokkoló…” – Carrick szerint vigyázni kell, merre halad a futball

Angol labdarúgás
2026.04.14. 07:45

Casemiro fejese kevés volt, Okafor duplájával a Leeds legyőzte a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2026.04.13. 22:55

A Manchester United szlovén sztárja nem játszhat a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2026.03.23. 14:28

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09
Ezek is érdekelhetik