A Liverpoolnál száműzik az „elfogadhatatlan” szavakat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 16:05
null
Ezeket a szavakat nem szeretnék hallani a Liverpool-dolgozók szájából (forrás: The Guardian)
A Liverpool csapatánál elharapóztak az utóbbi időben az „elfogadhatatlan" kifejezések, amelyek megbánthatnak másokat érzékenységükben. Ezért az Anfield Roadon úgy döntöttek, hogy listát adnak ki a klub tagjainak, hogy melyek azok a szavak vagy éppen kifejezések, amelyektől érdemes tartózkodniuk, ha már ilyen patinás együttesnél tartózkodnak.

A lista részletesen tartalmazza, hogy milyen jellegű szavakkal van gond. Például a bőrszínnel/vallással, szexuális beállítódással, nemi jelleggel vagy fogyatékossággal kapcsolatos dehonesztáló szavak kerültek indexre.

Ezek az ajánlások minden dolgozóra vonatkoznak, de a játékosokra nem, hiszen rájuk a futballszövetség külön iránymutatása az érvényes. De megnyugodhatunk, az sem enyhébb ezeknél.

Most persze le kellene fordítanunk az összes szót, de maradjunk annyiban, hogy egyik-másik nem tűri a nyomdafestéket, és kellő élettapasztalattal valamint filmnézési múlttal a háta mögött bárki kitalálhatja, hogy az adott témában milyen szavakra nyílik ki a bicska valakinek a zsebében.

Rishi Jain, aki segített a lista összeállításában, így nyilatkozott.

„Klubunk küzd mindenféle diszkrimináció ellen, ezért indítottunk egy nevelő célzatú programot. Ez a program különféle foglalkozásokat kínál a dolgozóknak, valamint egy kézikönyvet, amelyben részletesen elmagyarázzuk, hogy milyen szavak elfogadhatóak, és melyek nem. A program hozzásegíti a dolgozóinkat, hogy az Anfieldet mindenféle diszkriminációtól mentes hellyé tegyék.”

A klubnál fontosnak tartják, hogy minél több, rasszizmus ellen küzdő szervezettel is együttműködjenek, valamint hogy élharcosai legyenek annak, hogy senki ne szenvedjen hátrányt a – sokszor tudatlanságból, rossz nevelésből fakadó – hátrányos megkülönböztetés miatt.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

A Manchester City szerződtette a Wolverhampton játékosát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik