Szurkolóikkal hamburgereznek a Müchenben megégett „hamburgerek”

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 17:30
null
Szurkolóknak, játékosoknak egyaránt brutális csapás volt a müncheni vereség (Fotó: Action Images)
Alaposan megégett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójában történelmi vereséget szenvedett Hamburger SV együttese, Rafael van der Vaarték múlt hét szombaton egy megsemmisítő – a klub történetében 49 éve nem látott – 9–2-es zakóval távoztak a szinte már német bajnoknak tekinthető Bayern München otthonából.

A bajorok hazai és nemzetközi porondon is nagy lendülettel menetelő „szakácsai" által kifilézett, kiklopfolt, bepanírozott és jól átsütött Hamburg-játékosok a csalódott szurkolók iránt érzet mélységes sajnálatuk jeléül a profi klubfutballban ritkán látható gesztussal próbálnak enyhíteni a csapat drukkereinek szégyenérzetén: egy közös sütögetésre, iszogatásra és beszélgetésre invitálták a szimpatizánsokat. A békítő jellegű „grillfesztiválon" természetesen a Münchenben katasztrofális teljesítményt nyújtó játékosok állják majd az elfogyasztott kolbászok, grillhúsok és sörök – várhatóan igen magas – költségeit.

A szurkolókkal való találkozásra, a közös hang megtalálására, a felmerült problémák megbeszélésére áldozott délután időpontját a Fortuna Düsseldorf elleni hazai mérkőzés napjára, április 21-ére tűzték ki, és szeretettel várnak minden HSV-érzelmű szurkolót.

Rene Adler, a Hamburg kapusa a klub hivatalos honlapjának így nyilatkozott a játékosok fejéből kipattant, fájdalomcsillapító jellegű hamburgerezésről: „Szeretnénk valamit különlegeset adni a szurkolóinknak, miután ilyen csúnyán cserben hagytuk őket a müncheni mérkőzésen."

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
18 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.15. 19:58

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38
Ezek is érdekelhetik