Börtönt is kaphat a jogsi nélkül furikázó Tévez

2013.03.08. 14:17
null
Tévezt nem zavarta, hogy nincs jogosítványa (Fotó: The Telegraph)
Manchester városának megunhatatlan Carlitója megint rossz fát tett a tűzre, ezúttal jogosítvány nélkül vezetett. Ezt pedig az A538-as számú főút mentén igazoltató cheshire-i rendőrök is kiszimatolták, miután megállították a City futballistájának szemrevaló gépcsodáját.

A bevont jogsival vezetés súlyos vétségnek számít a szigetországban. Tévezt a csütörtöki „rajtaütést" követően a rendőrök letartóztatták, s bár óvadék ellenében később szabadon engedték, az eljárás végeztével akár börtönbüntetés is lehet az ítélet.

Téveztől még januárban vette el a hatóság a vezetői engedélyét, mivel nem válaszolt a brit rendőrség leveleire, amelyekben gyorshajtásért vonták felelősségre. Képviselői akkor azzal védekeztek, hogy az argentin támadó azért nem válaszolt a hivatalos levelekre, mert nyelvi problémái miatt nem értette meg azokat rendesen.

Az utóbbi időben több sztárfutballistának is meggyűlt a baja a hatóságokkal a volán mögött: Karim Benzemát, a Real Madrid francia csatárát 216 km/h-s sebességgel mérték be a madridi rendőrök, a Juventus dán (kölcsön)légiósa, Nicklas Bendtner pedig részegen hajtott be egy egyirányú utcába Koppenhágában.

Legfrissebb hírek

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14
Ezek is érdekelhetik