Szakkommentátor lesz a FIFA-elnökből

2013.01.18. 23:43
null
„Nyugi, emberek! Ekkora baromságokat tudok mondani.” (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáról leköszönve a tévénézőket boldogítaná okosságaival Joseph Blatter.

A svájci sportdiplomata mandátuma 2015-ben jár le a FIIFA elnöki posztján, de eszébe sem jut, hogy 78 évesen majd a nyugdíjasok unalmas életét élje. Blatternek már konkrét elképzelése is van arról, hogy végezné közönségboldogító munkáját:

„Kommentálnám a mérkőzésen látottakat, de nem úgy, hogy „most X.Y. jobbra vagy éppen balra passzol. Arra semmi szükség, azt mindenki láthatja a képernyőn. Inkább a taktikát és a technikai finomságokat elemezném."

Azt semmi esetre sem állíthatjuk, hogy Blatter tehetségtelen lenne, elég csak átfutni egy kisebb merítést az elmúlt évek legpompásabb aranyköpéseiből.

„Úgy kéne felfognia, hogy ez csak egy játék. Egy játék résztvevői vagyunk, a mérkőzés lefújása után mindannyian kezet rázunk. Így kell történnie, hiszen mindannyian vállvetve küzdünk a rasszizmus és a diszkrimináció ellen."

„A hölgyeknek sokkal nőiesebb ruhában kellene játszaniuk, úgy, ahogy a röplabdázók, például. Viselhetnének, mondjuk, rövidebb nadrágot. A hölgyek nagyon csinosak, ha megengedik, hogy ezt mondjam, és már egyébként is van néhány szabály, ami eltér a férfiak játékában megszokottól – például a könnyebb labda. A döntés azt szolgálná, hogy a hölgyek játéka még esztétikusabb legyen, igen, akár a divat segítségével is."

„Azt hiszem a futballban túlságosan is jelen van a modern rabszolgaság, a játékosok szerződtetése és adásvétele körül. Egyik helyen megveszik, aztán adogatják őket ide-oda."

„Azt hiszem, jól tennék, ha mindenféle szexuális jellegű viselkedéstől megtartóztatnák magukat." (Már a 2022-es katari világbajnokságra, és az oda utazó meleg szurkolókra gondolva.)

„Nézzék, egy egészen különleges megközelítése a dolognak az angolszász kultúrában. Ha John Terry és Wayne Bridge ilyen szituációba keveredett volna, mondjuk egy latin országban, akkor előbbit, azt hiszem, inkább megtapsolták volna."

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
12 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29